|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 179 találat | lapozás: 1-30 ... 121-150 | 151-179 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Szabó József 2016. január 29.Sikeres irodalmi est volt BihardiószegenA decemberben megalakult Berettyó-menti és Érmelléki Közművelődési Egyesület (BÉKE) első rendezvényét a magyar kultúra napja alkalmából tartotta a bihardiószegi Zichy-kastélyban, amelyre közel száz helyi és környékbeli érdeklődő látogatott el Mihályfalvától Székelyhídon és Margittán keresztül Diószegig. Az irodalmi est a Himnusz eléneklésével vette kezdetét, majd Ghitea-Szabó Angéla kántornő vezetésével a helyi iskolások furulyacsoportja adott elő rövid műsort. A helyiek nevében dr. Szabó József helytörténész köszöntötte a meghívottakat és a helyieket. Mados Attila, Bihardiószeg polgármestere megköszönte az egyesületnek, hogy első rendezvényük színhelyéül e települést választották, gratulált a rendezvényhez, és biztosította az egyesület tagságát, hogy Diószeg bármikor helyt ad hasonló kulturális eseményeknek. Dr. Oláh József, a BÉKE elnöke köszöntőjében kitért a Himnusz megírására, a magyar kultúra napjának és magyar irodalmunk fontosságára. Ezt követően Zsidó Piroska helyi pedagógus, a BÉKE egyik alapító tagja tartott érdekes előadást Kölcsey és a Himnusz szerepe magyarságunk irodalmi életében címmel. Az általános tudnivalók mellett sok újdonság és kuriózum derült ki nemzeti imánkkal és költőjével kapcsolatban. A kivetítéssel tarkított előadás után szabad versfelolvasást tartottak, melyen Oláh József és az érmihályfalvi Szilágyi Ferenc Hubart saját verseiket, míg Szabó József a diószegi néhai Géczi József verseit, Varga Irénke pedig helyi pedagógus saját fiának verseit osztotta meg a hallgatósággal. Egy rövid szünet következett, mely alatt a vendéglátók finom kaláccsal, meleg teával és a helyi borbarátok körének jóvoltából díjnyertes diószegi borokkal látták vendégül a jelenlévőket. A szünet után Szabó József helytörténész vezette végig az érdeklődőket a Zichy-kastélyban berendezett állandó kiállításon, melynek témája az Érmellék. A jelenlévők megismerhették a Zichy-kastély építésének történetét és Bihardiószeg múltját, valamint az Érmellék földrajzi kialakulását, a lápvilág, az állat- és növényvilág sokszínűségét és gazdagságát. Az est végén Tőtős Norbert a BÉKE ügyvezető elnöke köszönte meg a helyi vezetők hozzájárulását a sikeres rendezvényhez, az érdekfeszítő előadásokat, valamint a nagyszámú érdeklődő jelenlétét. Reggeli Újság (Nagyvárad) 2016. február 2.Széchenyi-emléknap volt BihardiószegenSzéchenyi István születésének 225., emléktáblája visszaállításának 10. évfordulójára emlékeztek szombaton Bihardiószegen, ahol a vendégeket hagyományőrző disznótorral is várták. Már a január elején, a hagyományos évnyitó szentjobbi huszárpotyán hírét vettük: a hónap végén Diószegen fognak találkozni a huszárok. Kiss Gézától, a helyi Széchenyi István Hagyományőrző huszárszázad kapitányától, az esemény egyik szervezőjétől megtudtuk: az ötlet onnan indult, hogy a diószegiek sok eseményen vannak jelen vendégként, ami nyomán eldöntötték, hogy szerveznek egy eseményt, amire viszont-látogatásra hívhatják kollégáikat. Ötletként huszárbál megszervezése is megfogalmazódott, de egy disznóvágás mellett döntöttek, melynek lébonyolításához nagy segítséget kaptak a Zichy Gazdakör tagjaitól, akik nem csak a két 100 kg körüli röfi levágásában és feldolgozásában segédkeztek, de a vendégfogadásban is, nem utolsó sorban pincéiket, hordóikat is megnyitva. De mivel a huszárszázad névadójához két évforduló is kapcsolódik idén, a 2016-os január 30-ika inkább Széchenyi-emléknapként vonul majd be a község történelmébe. Széchenyi kultusza Ahogyan a legendás “A tanú” című filmben elhangzik a szállóigévé vált mondat: “Dezsőnek meg kell halnia” (a feketevágáson leölt sertésnek), úgy szombat reggel a kultúrház mögött a “huszárdisznóvágás” áldozatait is elérte végzetük. Miközben szalma alatt perzselődtek, a találkozóra Szentegyházáról, Szovátáról, Hegyközszentimréről, Debrecenből és Szentjobbról érkezett huszár és kuruc hagyományőrzők a helyi huszárokkal egyetemben a Polgármesteri Hivatal előtt álltak katonás alakzatba. Ott dr.Szabó József helytörténész köszöntötte őket, elmondva, hogy Széchenyi István emléktáblája előtt kettős alkalom van az emlékezésre: 225 éve született a legnagyobb magyar, és 10 éve állították vissza emléktábláját. A helytörténész a tőle megszokott alapossággal, néhol anekdotákkal fűszerezve beszélt azokról az időkről, amikor Széchenyi századával Diószegen állomásozott, majd a Széchenyi-kultusz kialakulásáról. Mint megtudtuk, az (első) emléktáblát, bár az igény már 1883-ban megfogalmazódott, csak 1908-ban állították, majd a hatalomváltásokkal hol le, hol feltették, levakolták, mígnem a kommunizmus éveiben összetörték. Széchenyi-kör 1997-ben alakult, az új, immár kétnyelvű tábla 2006-ban került a falra közadakozásból, 2010-ben megalakult a hagyományőrző huszárszázad. Zászlóavatás Széchenyi nevét nem lehet levakolással és összetöréssel elhomályosítani, ezt már Bara László tiszteletes mondta rövid beszédében, mely után az említett hagyományőrző csapatok, illetve a Berettyó-menti és Érmelléki Közművelődési Egyesület képviselői koszorúztak. A templomban, ünnepi istentisztelettel folytatódott az ünnepség, ahol Bara László lelkész egyebek mellett arról beszélt, hogy a község ma sem akar kevesebb lenni az egykori hagyományőrzőknél, emlékezőknél. Ennek ő maga, illetve felesége, Andrea is nyomós bizonyítékát adták, mert miután Jakab László főgondnok Széchenyit méltató értekezést olvasott fel, egy meglepetéssel álltak elő: zászlót ajándékoztak a helyi huszárcsapatnak! A Meleg Sándor helyi szabóműhelyéből és Tóth Csaba érmihályfalvi hímződéjéből kikerült lobogót a lelkész áldotta meg, felesége pedig zászlóanyaként az első szalagot kötötte rá. Később, Csontos János debreceni hagyományőrző kapitány irányításával a vendég csapatok is szalagot kötöttek, illetve az együvé tartozás jeleként egy-egy szeget kalapácsoltak annak rúdjába. “E zászló alatt ne legyen harag és viszály, csak béke és szeretet”, mondta Bara László, szavait a gyülekezet ifjúsági kórusának énekszámai támasztották alá: “Van nekünk egy zászlónk, amit nem téphetnek szét…” (Kormorán együttes). Állandósuló találkozó A továbbiakban az ünneplők a Zichy kastélyban berendezett múzeumot látogatták meg dr.Szabó József avatott kalauzolásával, aki előzőleg a templomkertben látható emlékhelyeket is felsorjázta. Mindezek alatt a kultúrháznál szorgosan dolgoztak a disznótor lebonyolítói, úgyhogy mire a vendégek visszatértek oda, nem csak a helytörténeti relikviákból összeállított kiállítást tekinthették meg, de terített asztal is fogadta őket. A délutáni programban a pincesor, a Padalja meglátogatása volt soron, ahol a Kun, a Tolnay és a Mados pincészetek várták kiváló boraikkal egy-egy koccintásra a vendégeket, de persze a nótaszó is felcsendült. A napot a disznótoros vacsora zárta, újra a kultúrházban. Amit a fentebb idézett Kiss Gézától megtudtuk, a január végi találkozókat a huszár és kuruc hagyományőrzők ezentúl állandó programként jegyezhetik be éves naptáraikba. Rencz Csaba. erdon.ro 2016. február 19.Sárdobálással kezdte kampányát az RMDSZ BiharbanBár az önkormányzati választásokig még jó esetben is van három hónap, a bihari RMDSZ már belefogott a potenciális riválisai elleni sárdobálásba. A helyi sajtóban százával közölt vívmányriportok, sikerbeszámolók, hurrátudósítások, dicshimnuszok és magasztaló olvasói levelek nemcsak az RMDSZ saját politikusainak és aktivistáinak felmagasztalását és önfényezését szolgálják, hanem azt is hivatottak sugalmazni, hogy a magyar közösség fölött egyeduralkodó párt kezdeményezése, tudta és beleegyezése nélkül egy madár sem repülhet át Bihar megye egén. E kizárólagosság a kritikus hangok elhallgattatását is magában hordozza. Valahányszor az Erdélyi Magyar Néppárt vagy a civil szféra képviselői feszegetni kezdik a korrupcióval gyanúsított RMDSZ-esek – pártaktivisták, parlamenti fennforgók és önkormányzati vezetők – viselt dolgait, megindul a zsarolás, fenyegetőzés, félelemkeltés. Szabó Ödön ügyvezető elnök a helyi sajtóban főhelyen megjelenő közleményekben és megrendelt interjúkban intéz személyeskedő támadásokat a kritikusok és miden rendű-rangú „egységbontók” ellen. S amikor nem ő, akkor protezsáltja, Szabó József nagyváradi önkormányzati képviselő ront neki a „megátalkodott ellenzéknek”. A forgatókönyv általában ez: a néppártosok egy-egy sajtótájékoztatójukon prezentálják a megyei és települési szinten regnálók viselt dolgait, s mivel az RMDSZ számos helyen többségben vagy a román pártokkal szövetségben gyakorolja a hatalmat, minimum kérdéseket kap. Válaszok nem érkeznek, vagy ha igen, a tárgyhoz nem illők. Legutóbb erre utalt a Krónika Bagoly mondja című vezércikke is, látván, hogy az Ady-központ botrányos felszámolása ügyében felvetett felelősségét Szabó Ödön gyűlölködve személyeskedő sajtónyilatkozatban próbálta megkerülni, mellébeszéléssel és porhintéssel. A korrupciógyanút felvető és törvényességet követelő, a hatalmi-pénzügyi machinációkra – és nem csak ebben az ügyben – rendszeresen rámutató Csomortányi István megyei Néppárt-elnök elvi szinten próbálta tartani reagálásában a diskurzust , de várható, hogy a tulipános propaganda nem hagyja ennyiben. A sárdobálás vélhetően párhuzamosan fog zajlani a választási kampánnyal, amely már gőzerővel zajlik… a médiában. Az RMDSZ a bihari sajtóban teszi közzé a saját belső pártdokumentumait (pl. a jelölési szabályzatát és jelölttoborzó felhívásait), és ugyanott számol be napi rendszerességgel azokról a „népgyűlésekről”, amelyeken többnyire csak a párt fizetett aktivistái és alkalmazottai, illetve azok családtagjai vesznek részt. Egy másik furcsaság: miközben a szövetség vezetői és a velük együttműködő egyházi elöljárók a húsvéti böjt idején kötelező keresztényi alázatról, önmegtartóztatásról és elcsendesedésről papolnak, a zenés-zajos bálok, mulatságok és ivászatok egymást érik a magyarlakta településeken, többnyire a tulipán jele alatt. itthon.ma//erdelyorszag 2016. március 15.Hatvan év utánEgy Petőfi-kutatóút emlékére Bár március 15-én a győzelem napját ünnepeljük, ezúttal egy másik, a Petőfi Sándor halálával kapcsolatos évfordulóra szeretnék emlékeztetni. A szerteágazó és immár Szibériáig is elvezető Petőfi- kutatás egyik meghatározó eseményét annak hatvanadik évfordulóján az Erdőszentgyörgyön élő Szilágyi Zoltán kérésére idézzük fel, aki kamasz fiúként 1956-ban egy különleges esemény résztvevője volt. Erdélyi kutató kerestetik Gépkocsivezető nevelőapja mellett belepillanthatott annak a magyar–román akadémiai vegyes bizottságnak a munkájába, amely Dienes András budapesti tudományos kutató tervei alapján 1956 augusztusában azt tűzte ki célul, hogy Petőfi Sándor életének utolsó két napját a helyszínen végigkövesse, halálának körülményeit és helyét tudományos eszközökkel meghatározza. Az út során Dienes András végig fényképezett. A fekete-fehér és színes fotókat (esetleg diákat) készítő két gépet a kutatók munkáját kíváncsian figyelő 15 éves fiú nyakába akasztotta, ő lett a "fegy-verhordozója". A látottak-hallottak Szilágyi Zoltán egész későbbi életére meghatározó élményként hatottak. Mivel nem volt szakember, ma is úgy gondolja, hogy az eseményeket, amelyek nyomán Dienes András a Petőfi- kutatást a mai napig meghatározó könyvét megírta (Petőfi a szabadságharcban), tudományos igényességgel is fel kellene dolgozni. Erre a feladatra fiatal erdélyi történészeket tartana a legalkalmasabbnak, akik a Petőfi-kutatást Erdélyben sem hagynák kialudni. A munka folytatásán túl Szilágyi Zoltán úgy gondolja, hogy a kutatóúton készült Dienes-fotókból érdemes lenne vándorkiállítást szervezni, amely hozzájárulhatna az érdeklődés felkeltéséhez, a Petőfi-kultusz továbbéltetéséhez. Előzmények: az első találkozás Dienes András és a román küldöttség leglelkesebb tagjának az első találkozásáról maga Alexandru Culcer professzor írt beszámolót az Utunk című irodalmi hetilap hasábjain (Hol van Petőfi sírja?).Cikkében olvashatjuk, hogy 1948-ban mint segesvári orvos és a helyi Román–Magyar Társaság elnöke fogadta a Bukaresten keresztül Budapestről érkező Dienes András kutatót. Két héten át együtt járták be a szabadságharc tragikusan végződő fehéregyházi csatájának helyszíneit, elbeszélgettek a valamikori szemtanúk utódaival, rekonstruálták a csatát és percről percre követték Petőfi menekülését. Végül arra a következtetésre jutottak, hogy a Fehéregyháza és Héjjasfalva közötti Ispán-kútnál esett el, és az út menti Cionta-kertben ásott tömegsírban temethették el 20-25 harcossal együtt. Írásában Alexandru Culcer arról is beszámolt, hogy a Köllő (szerk. megj.: Miklós szobrász) által készített segesvári Petőfi-szobor egykori talapzatának faragott köveire" kétnyelvű táblát helyezett el, az egyiket a Sárpatak hídja mellett, azzal a felirattal, hogy "Innen nézte 1849. július 31-én az ütközetet Petőfi", a másikat az Ispán-kútnál az "Itt esett el Petőfi 1849. július 31-én"felirattal. Mivel román emberként, akit megragadott a Petőfi-rejtély, úgy gondolta, hogy a végső tisztázás "érthetetlenül késett" évtizedeken át, dr. Groza Péterhez és a párt Központi Bizottságához fordult. Közbenjárása nyomán a Román Tudományos Akadémia egy hármas munkacsoportot nevezett ki, hogy a Magyar Tudományos Akadémia megbízottjaival elkezdhessék a tudományos kutatómunkát. Cikkében azt reméli: ha Petőfi földi maradványait a Cionta-kerti sírban megtalálják, "az egész haladó világ érdeklődéssel fordul Fehéregyháza felé". Az Utunkban közölt nyílt levelére nem késett a válasz, amelyben Dienes András kedves román barátjának "hatalmas tárgy- és tájismeretét", "fölényes tájékozottságát" értékeli. Közös barátságukat és a "népeink közötti béke jó ízét" kiemelve úgy véli, hogy a Cionta-kerti változat mellett figyelembe kell venni Heydte báró megfigyelését, aki a csata harmadik napján a szökőkút közelében, ahol korábban a költőnek tulajdonított holttestet megtalálni vélte, egy friss sírhantot látott. Ezért Dienes András úgy gondolta, "csak a biztos halálhely megállapítása után kerülhet sor a valószínű sírhely keresésére és feltárására". Ez volt a cél 1956-ban. Vásárhelytől Fehéregyházáig A magyar bizottságot Barta János, a debreceni egyetem tanára, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság elnöke vezette, vele volt Dienes András tudományos kutató és Varjas Béláné Nyilassy Vilma, a budapesti Petőfi Sándor Irodalmi Múzeum főigazgató-helyettese. Az első napokban elkísérte őket Pándi Pál irodalomtörténész, a Szabad Nép munkatársa és két marosvásárhelyi újságíró is. A román akadémiai bizottság élére Constantin Daicoviciu akadémikust nevezték ki, aki Rusu Mircea tudományos kutatót küldte maga helyett. Néhány napig jelen volt Szabédi László, és a munkaközösséget Alexandru Culcer, a Kolozsvári Művészeti Főiskola tanára vezette. Szilágyi Zoltánra a legnagyobb hatással Dienes András volt, aki ritkán beszélt, de amikor szólt, súlya volt minden szavának. A csoport 1956. augusztus 6-án délután a Szilágyi Zoltán nevelőapja vezette tízüléses kisbusszal indult útnak. Azt megelőzően Marosvásárhelyen tekintették meg a Görög-házat, amelynek első emeletén töltötte Petőfi a július 29- éről 30-ára virradó éjszakát. Bem hadiszállásáról, a Teleki-házról Dienes felvételeket készített. Az 1956-ban rogyadozó épületet korábban a Teleki Téka irattárában talált dokumentumok alapján azonosította. Szilágyi Zoltán emlékei szerint útközben Petőfi-nótákat énekeltek. Az első megálló a kelementelki Simén-kúriánál volt, ahol a csata előtt a Gyalókay századossal utazó Petőfit vendégül látták. Erdőszentgyörgyön át a gagyi hegyen keresztül a Csekefalvi úton értek be Székelykeresztúrra. Kiderült, hogy a hajdani Szakáll fogadó, ahol Petőfi az utolsó éjszaka borozgatott, már nem létezik. A temetőben megtekintették a Petőfi-legenda emlékét, a Petőfi-sírt. Este fél 11-kor értek az Ispán-kút környékére, majd megálltak a Cionta-kertnél is. Az Utunkban közölt naplójegyzeteiben Bárdos B. Artúr beszámol arról, hogy a kert közepén végzett próbaásatás nem járt a várt eredménnyel. Augusztus 11-én kezdődött el a sárpataki hídnál Petőfi menekülésének a rekonstruálása Lengyel József székelykeresztúri sebészorvos és Gyalókay Lajos százados vallomásai alapján. A leírásokban található tájelemek azonosítását követően a vitákban kristályosodott ki Petőfi mozgástere a csata idején, és menekülésének útvonala. Ezt írta meg 1958-ban megjelent könyvében (Petőfi a szabadságharcban) részletesen Dienes András, s az ő kutatásainak eredményét használta fel Illyés Gyula Petőfi Sándor című könyvében, adataira alapozott Mikó Imre a Dávid Gyulával közösen írt Petőfi Erdélyben című könyv vonatkozó fejezetében. Az ásatásokon részt vett Gábos Dezső fehéregyházi tanító, aki szerint nem a kert közepén, hanem annak nyugati oldalán kellett volna a tömegsírt keresni. Más ásatás nem történt, erősíti meg a helybeli születésű pedagógus, aki éveken át, a legszigorúbb időkben is kijárta, hogy a fehéregyházi Petőfi-ünnepségeket megtarthassák. Dienes Andrástól eltérő véleményt fogalmazott meg a későbbiekben Papp Kálmán mérnök-kutató. Megállapításaira alapozta véleményét Szűcs Gábor fiatal budapesti kutató Petőfi halála című könyvében, ami 2011-ben jelent meg. A könyv Epilógusában olvashatjuk, hogy 2004-ben Kerényi Ferenc, az MTA Irodalomtudományi Intézetének munkatársa egy olyan expedíciót készített elő, amely a "menekülési útvonal kb. 40-50 méteres sávját földradar- vizsgálatnak vetette volna alá, ezzel a módszerrel kimutatható lett volna a magányos sírok helye. Bár a kutatásra engedélyt kaptak a román nemzetvédelmi minisztertől, a magyar Honvédelmi Minisztérium elutasította a támogatást – idézi Borzák Tibornak, a Szabad Föld munkatárásának a Kerényivel készített beszélgetéséből Szűcs Gábor. A fehéregyházi tömegsírokat nem vizsgálta meg senki Ezt erősítette meg Szabó József, a Petőfi-emlékhely gondnoka is. A turulmadaras emlékmű hármas tömegsír fölé épült, 1897-ben a segesvári Petőfi-szoborral egyszerre avatták. A múzeumot Haller Lujza grófnő létesítette, a honvédsírok köré ő telepítette az emlékkertet, amit azóta sem bolygattak meg. A fehéregyházi polgármesteri hivatal tulajdonában levő múzeumhoz tartozik a Petőfi-emlékmű, amelyet az Ispán-kútnál, Petőfi feltételezett elestének a helye közelében állítottak 1969- ben. A Hunyadi László szobrászművész faragta domborművet megrongálták, vandál kezek nyomát az emlékmű Fehéregyháza felőli oldalán ma is őrzi. Helyére Gyarmathy János Petőfiről készült bronzplakettjét rögzítették. A szobortalapzatból maradt követ – ami az első jel volt, de egy időben, feltételezhetően az útjavítások idején, a föld alá került – a hatvanas évek kezdetén Ajtay-Gecse Viktor marosvásárhelyi Petőfi-kutató kereste meg és állította vissza Ajtay Ernővel együtt. A forrás fölé kiépített emlékmű felállítását követően a kő eltűnt, és ma már a Sárpatak hídjánál levő másik emlékkő sincsen a helyén. Sokan keresik, ezért jó lenne, ha visszatennék oda, ahol volt. Dicséretes lenne az is, ha a fehéregyházi helyhatóság felismerné, hogy a Petőfi-kultusz ápolásából a helyi turizmust fel lehetne lendíteni. Ottjártunkkor, a különlegesen szép unitárius templom tornyából szemlélve a hajdani csata helyszíneit, gyalogos turisták csoportját láttuk a Monostorkert felé tartani, ahonnan egykoron Bem ágyúi halálra sebezték a szemben levő dombon tartózkodó orosz hadvezért. Ha lenne szálláshely és elegendő személyzet, rendszeres emléktúrákkal legalább egynapos ott-tartózkodásra csábíthatnák a látogatókat. Ahhoz azonban a múzeum épületének a felújítása, az ispán-kúti emlékmű tágabb környezetének, a mindig szemetes parkolóhelynek a tisztán tartása is a község feladata lenne, akár önkéntesek igénybevételével. Legalább ennyivel tartozunk Petőfinek, akinek emléke, titokzatos eltűnése nemcsak az ötven évvel ezelőtti kutatóúton részt vevő Szilágyi Zoltánt, de e sorok íróját is gyermekként megbabonázta. Bodolai Gyöngyi. Népújság (Marosvásárhely) 2016. március 16.Elhelyezték az emlékezés koszorúitAz eső miatt alig érezhetően kevesebben vettek részt a március 15-i rendezvénysorozaton belül megszervezett koszorúzáson Rulikowski Kázmér sírjánál, majd Nicolae Bălcescu szobra előtt. A Himnusz eléneklésével kezdődött el a megemlékezés Rulikowski Kázmér sírjánál, ezt követően Dr. Bántó Norbert megyei RMDSZ ügyvezető alelnök magyarul, majd románul ismertette: a magyar nemzet legnagyobb ünnepén koszorúkkal, virágcsokrokkal és főhajtással tisztelgünk az 1848-49 évi magyar polgári forradalom és szabadságharc hősei előtt. Ezt követően a résztvevők elhelyezték az emlékezés koszorúit. A Római katolikus Püspökség részéről Pék Sándor esperes plébános koszorúzott, ezt követően a Prefektúra részéről Claudiu Pop prefektus és Delorean Gyula alprefektus koszorúzott. Koszorúk A megyei tanácsot Ionel Avrigeanu alelnök és Szabó István megyei tanácsos képviselte, a polgármesteri hivatal részéről pedig Huszár István alpolgármester helyezte el az emlékezés koszorúját. Az RMDSZ Bihar megyei szervezetének nevében Szabó Ödön ügyvezető elnök Szabó József, dr. Földes Béla, Sauer András, valamint Debreczeni Sándor képviselte, majd a Bihar megyei PSD delegációja koszorúzott, Ioan Mang elnök vezetésével. A PNL delegációja, majd Szabó Ödön Bihar megyei parlamenti képviselő koszorúzott, az RMDSZ városi frakciója képviseletében Víg Hajnalka és Szabó József, majd az RMDSZ városi szervezete nevében Huszár István elnök, dr. Földes Béla ügyvezető alelnök, Sauer András ügyvezető alelnök, Kecse Gabriella főtitkár koszorúzott. A Körösök Vízügyi Igazgatósága nevében Pásztor Sándor műszaki igazgató és megyei tanácselnök jelölt helyezett el koszorút. Biró Rozália Bihar megyei RMDSZ szenátor nevében Ursuţa Éva irodavezető koszorúzott, őt dr. Ritli László követte, majd az RMDSZ újvárosi és olaszi körzetének képviselői helyeztek el koszorút, végül pedig a Partium Alapítvány képviseletében dr. Földes Béla kuratóriumi elnök és Szabó Ödön kuratóriumi tag. Az ünnepség a Szózat eléneklésével zárult. Cserkészek Mintegy negyedórára rá, immár csak gyengén szemerkélő esőben a megemlékezés sorozat Nicolae Bălcescu szobránál folytatódott. Itt a Román Himnusz eléneklésével vette kezdetét az ünnepség és a bevezető szavak is először románul, majd magyarul hangzottak el. Itt szintén a már felsoroltak helyeztek el koszorút, azzal a különbséggel, hogy az RMDSZ várad-olaszi körzetének képviselői, Kecse Gabriella elnök és ifj. Pásztai Ottó alelnök helyezett el koszorút, továbbá a Nicolae Bălcescu iskola részéről Lőrincz Enikő magyartanár néhány diák kíséretében, majd a Szent László gimnázium nevében Csabai Tünde román szakos tanárnő, ugyancsak néhány diákkal. Amint az már hagyomány, a Szilágyi Gyula által vezetett Szent László cserkészcsapat fiataljai álltak vigyázzban mind Rulikowski Kázmér sírjánál, mind Nicolae Bălcescu szobra előtt. Neumann Andrea. erdon.ro 2016. március 22.Lantom s kardom tied!"A Csak tiszta forrásból bartóki gondolat jegyében zajlott március 13-án Mezőkölpényben a 168 évvel ezelőtt kirobbant 1848–49-es forradalom és szabadságharcra való megemlékezés. A falu apraja és nagyja, illetve a vendégek ünneplőbe öltözve, szívből énekelték a zsúfolásig megtelt kultúrotthoban az ősi zsoltárt: térj magadhoz, drága Sion, van még néked Istened. Erről a szép hitvallásról szólt Imreh Jenő mezőkölpényi református lelkipásztor áhítata is, aki a zászlóra kitűzött jelszó fontosságáról és annak szóban, tettben történő megvallásáról szólt, felhíva a figyelmet a hitvalló üzenetre: mivel Isten velünk, ki ellenünk?! Az áhítatot követően a Szabó Júlia karvezető által irányított szabédi unitárius vegyes kar előadása következett, hazafias dalok éneklésével ’48 hangulatát és üzenetét erősítették az ünnepelni vágyókban. A korábbi hasonló jellegű rendezvényektől eltérően, ebben az esztendőben a márciusi eseményre és hős fiatalokra emlékező ünnepségen nem meghívott vendégek adtak elő, hanem a falu reménységét és jövőbe vetett hitét erősítő gyerek- és ifjúsereg. A gyerekek és fiatalok egy része a sajátos kölpényi tánccal rukkolt elő, amelyet A Tánc Mestere díjjal kitüntetett Szabó Teréztől, Teri nénitől tanultak. A református ifjúsági csoport tagjai a Lantom s kardom tied, óh szabadság című Petőfi-verses összeállítást adták elő, szerep- és korhű öltözetben. A verses összeállítás (Imreh Jenő lelkipásztor munkája) Petőfi vallomásokkal teljes útját és átélt élményeit fémjelzi az 1848. március 15. és 1849. július 31. közötti időszakban. S főként itt, Erdélyben átélt élményeit, megírt verseit és megfogalmazott hitvallását igyekszik bemutatni. A címadó verset éppen ’49-ben Marosvásárhelyen írta… Ezt az élménydús utat és az átélt élményeket helységekhez köthető jelképes ábrázolás tette színessé. Hiszen az előre elkészített térképen az utat és a helységeket megvilágító gyertyaszálak szinte lármafákká minősültek. Jó volt úgy átélni a ’48-ra való emlékezést, hogy közben saját erőforrásból, saját hamvából gyúlt újra ki a lármafa, s együtt örömmel és hálával nyugtázhattuk: nyelvében és hagyományaiban él a nemzet. S ez a forrás tisztasága, kiapadhatatlan volta és a jövőre nézve garanciát jelentő lehetősége áldássá válhatott. Az ünnepség zárómozzanatában Szabó József Levente, Mezőcsávás község polgármestere emelte ki a rendezvény fontosságát, a közösség élni akarását és értékeinek képviselését megerősítő alkalmak szükségességét szorgalmazta. Mindenkinek megköszönte munkáját, és Isten vezetését, áldását kívánta az egész közösség életére. Imreh Jenő lelkipásztor. Népújság (Marosvásárhely) 2016. március 26.Hencz Hilda: Magyar Bukarest (2.)Lelkipásztor érkezik A negyvennyolcas magyar emigráció tagjai közül kiemelkedik Koós Ferenc lelkipásztor. Bukarestbe az Erdélyi Református Főkonzisztórium nevezte ki 1855 virágvasárnapján, április elsején kezdte szolgálatát. 1828-ban Szászrégenben született, a marosvásárhelyi református kollégiumban tanult, Bem József honvédjeként részt vett az 1848-as forradalomban. Hogy be ne zárják, kénytelen volt elhagyni szülővárosát, csak valamivel később fejezhette be vásárhelyi teológiai tanulmányait. Több egykori diáktársával folytatni akarta a Habsburg-iga elleni harcot; volt, akit már azért is bebörtönöztek, mert egy Kossuth-bankót találtak nála. Koós is börtönben ült 1852-ben rövid ideig, de bizonyítékok hiányában kiengedték. (...) Sok magyar emigráns menekült a Román Fejedelemségekbe, legtöbben Bukarestet választották. Itt szőtte összeesküvését Makk ezredes is, aki a fegyverszállítmányokat irányította. Az összeesküvésre vonatkozó részleteket a megtorlást és az 1852–1857 közötti börtönéveket túlélő áldozatok feljegyzéseiből tudunk, ezeket Koós 1870-ben jelentette meg saját jegyzeteivel Történelmi dolgozatok címmel. Makk József 1851–1854 között lakott Bukarestben, és honfitársai segítségét kérte elszállásolása, kiáltványok kinyomtatása vagy az összeesküvők közötti kapcsolattartás ügyében. Az összeesküvés felgöngyölítésekor több magyart hallgattak ki és tartóztattak le, később be is zártak különböző társadalmi rangú férfiakat és nőket egyaránt, Böhm János gyógyszerész (aki egyik házkutatás során agyvérzésben meghalt) egyik egyszerű szolgálólányától kezdve Pereczky Horváth Teréz grófnőig, aki a Lahovary és Fălcoianu családnál volt nevelőnő. Nagy József szabó, akinek fontos szerepe volt az összeesküvők elszállásolásában, 1852–1857 között ült börtönben feleségével együtt. Dimény lelkipásztor ekkorra meghalt már a börtönben, és akit bújtatott, Váradit is elfogták és kivégezték. (...) Az osztrák hatóságok román támogatással fenyegetőztek, mert „a magyar kutyák nem nyugosznak, s még a nők sem férnek bőrükbe... majd megtanítjuk őket!” A kihallgatások során irgalom nélkül verték a nőket is. Aki végül elárulta őket, egy Biró Mihály nevű Görgény-völgyi földbirtokos volt. A nagyszebeni bíróság 1857-ben hét személyt ítélt el, kettőjüket életfogytiglani börtönre: Horváth Teréz grófnőt és a Makk ezredesnek szállást adó Boros Istvánt, hárman tíz-tíz évet kaptak – köztük Böhm Paksi Róza, a gyógyszerész özvegye, négy gyermek anyja és Danielis Károly litográfus; a másik litográfust, Pál Andrást két év börtönre ítélték. Török János és Rezei József felcsereket ártatlannak találták. Szerencsére az elítéltek 1857 májusában kegyelmet kaptak. Ilyen körülmények között, a félelem és gyanakvás légkörében érkezett Bukarestbe Koós lelkipásztor. Végigkövethette az utolsó letartóztatásokat, és őt is kihallgatták. 1856-ban, nem sokkal azután, hogy Bukarestbe érkezett, Koós újabb összeesküvés közepében találta magát. Éber Nándor, a Times tudósítója egy csomagot hagyott nála megőrzésre. Ekkoriban fegyvereket szállítottak Galacról Bákóba, és a csomagban a fegyverek leltárlistája volt. A fegyverraktárat felfedezték a hatóságok, de sikerült ez alkalommal is tisztáznia magát a vád alól. Koóst évekig megfigyelték az osztrák hatóságok, néhányszor csapdát is állítottak neki, tudván, hogy magyar menekültek fordulnak hozzá segítségért, azaz útlevelet és pénzt kérni. Bár püspöke intette, hogy ne avatkozzék politikai ügyekbe, Koós segített, ahogy tudott. Két magyar kocsmáros biztosította a szállást és kosztot, a számlát pedig Koós fizette adományokból, de néha a saját zsebéből is. Az egykori forradalmárok csak 1867-ben, az osztrák–magyar kiegyezés után kaptak közkegyelmet. Szabadon hazatérhettek, már nem kellett üldöztetéstől tartaniuk, de egy részük úgy döntött, hogy örökre külföldön marad. A veszélyek és nehézségek nem akadályozták Koóst abban, hogy a hívei érdekében tevékenykedjék. Néhány értelmiségi és egykori honvéd segítségével, fiatalsága teljes lendületével – még csak 27 éves volt – a Bukarestbe érkezését követő öt évben lerakta az első művelődési, segélyző és szakmai egyletek alapjait, épített egy iskolát, szerkesztette és kiadta Bukarest első magyar lapját. Néhány újabb év alatt templomot is épített. Vezérlőelveit vallotta a Kárpátokon túli magyarság többsége: hálásaknak lenni a román állam vendégszeretetéért, tisztelni a román törvényeket és hagyományokat, de megőrizni saját nyelvüket, vallásukat és hagyományaikat, azaz nemzeti identitásukat. Az osztrák konzulátus megfigyelése alatt álló Koós tudta, hogy mennyire kockázatos bárminemű, a nemzeti identitás megőrzésére irányuló szervezkedés, úgyhogy az apró lépések taktikáját választotta. Bukarestbe érkezve láthatta, hogy a református hitközség vezetői német nőkkel házasodtak, a családban németül beszéltek, és gyermekeik már nem ismerték a magyar nyelvet. A magyarok többsége egy furcsa, torzult nyelvet beszélt, melyet alig értett meg. Rájött, hogy nem szorítkozhat kizárólag a lelkipásztori tevékenységre, annál is inkább, mert a kálvinistáknál hetente csak egy istentisztelet van, és az ünnepi alkalom is kevés. A magyaroknak sokkal többre volt szükségük, hogy ne felejtsék el anyanyelvüket és kultúrájukat, hogy ne feledjék magyar voltukat: magyar iskolára volt szükségük, hogy el ne tűnjenek. Az első magyar újság 1860-ban érett meg az idő egy napilapra is./.../. A lapkiadás ötlete Váradi Ádámtól származott, aki javasolta Koósnak, mint a Hunnia elnökének, hogy vegye át a kiadást. Az ötletet az erdélyi sajtó is felkarolta, és nagyszabású előfizető- és támogatótoborzó kampányba kezdett. Habár az eredmény nem volt valami biztató, 1860 május 15.-én megjelent a Bukaresti Magyar Közlöny bemutató száma, ez volt a bukaresti magyarság első lapja, ugyanakkor az első, a Habsburg Birodalom határain kívüli magyar nyelvű hetilap. A lap nyíltan hirdetett célja az anyaország és a szétszóródott magyarság közti kapcsolat megteremtése, de egyfajta politikai útmutatóként is szolgált a nemzetek, elsősorban románok és magyarok közti jó viszony erősítésében. Nem halt meg a magyar haza felszabadulásának reménye sem. A lapszerkesztés nem volt zökkenőmentes. A bemutató szám megjelenése után Váradi hirtelen elhagyta az országot és Svájcba távozott. A következő számot már Oroszhegyi Szabó József orvosnak kellett volna szerkesztenie, akinek pesti diákkorából már volt sajtótapasztalata. A forradalom kitörésekor félbeszakította tanulmányait, és katonának állt. 1851-ben elfogták, tíz év börtönre ítélték, ebből ötöt ült le. Kiszabadulása után folytatta tanulmányait, letette az orvosdoktori és szülészmesteri vizsgákat. Elhagyta Magyarországot és Romániába költözött, rövid idővel azután, hogy átvette a lap szerkesztését, a román hatóságok Foksányba és Balta Albă gyógyfürdőre nevezték ki orvosnak. Oroszhegyi onnan is rendszeresen küldte cikkeit, indított egy politikai és egy román-magyar kapcsolatokról szóló rovatot is. Ez utóbbiban az Andrei Şaguna vezette szebeni Telegraful român lapból lefordított cikkek sorozata jelent meg, fontosnak tartotta, hogy a magyarok megismerhessék a románok róluk alkotott véleményét. A lemondását követelő aradi Românul támadására Oroszhegyi 1862-ben elhagyta Romániát; a kiegyezés után abban reménykedett, hogy galaci konzulnak nevezik ki, de 1870-ben agyvérzésben meghalt. A románok közt töltött éveiről szóló emlékiratai csak 1942-ben jelentek meg, Román élet címmel. Meglepő, hogy ezekben nincs egy magyar név, nem szerepel egyetlen utalás sem honfitársaira, kortársaira. A bemutatkozó lapszám után szerkesztő nélkül maradt hetilap megjelentetésének felelőssége Koósra hárult. Neve, ideiglenes szerkesztőként, június 16-án jelent meg, a lap tulajdonképpeni első számának fejlécén. Szerencsére még 1855-ből voltak publicisztikai tapasztalatai, Szathmáry novemberben pedig magyar betűs nyomdával szerelte fel. Az első három szám 300-300 példányban jelent meg, később ez 450-re nőtt. A megrendelések, valamint a szerkesztőségnek küldött levelek képet mutatnak a Kárpátokon kívüli román térségben szétszóródó magyarságról, Szörényvártól Călăraşi-ig vagy Botoşani-ig. Harminc példányt küldtek a moldvai csángóknak; Klézsén élt Incze Petrás János, aki az elsők között foglalkozott a csángó néphagyományok gyűjtésével. Petrás már két évtizede misézett magyarul, és hívei mind beszélték anyanyelvüket. A lap néhány példánya Erdélybe, Magyarországra, Bécsbe, sőt még Párizsig is eljutott. Megjelenését még a szebeni Telegraful is üdvözölte, miközben egy augsburgi újság valóságos veszélyként értékelte. A hetilap mai szemmel is lenyűgözően sokoldalú volt. A bevándorlókkal megismertették a politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális életet, a gyorsabb és hatékonyabb integráció érdekében a román szokásokat és hagyományokat. Ismertettek betelepülőket közvetlenül érintő törvényes intézkedéseket (tulajdonjogi vagy az állampolgársággal összefüggésben, stb.), bemutatták Cuza korának főbb politikai eseményeit, s a jobbágyok jogi helyzetét, a havasalföldi egészségügyi állapotokat, de foglalkoztak a román történelemmel és kultúrával is. A magyarok bukaresti, de vidéki honfitársaikról is tájékozódhattak a lapból, ez segített eloszlatni a magány és elhagyatottság érzetét./.../ A moldvai csángók keserves sorsáról már a mutatványszámban is szó esett, részletet közöltek Jerney János 1844-1845-ös útinaplójából. Jerney megállapította, hogy az olasz katolikus misszionárusok megalázó módon büntetik a magyar híveket, hogy ,,a magyar népből a magyar érzelmet és nyelvszeretetet minden áron irtogassák, és az általuk könnyeben tanult oláhhoz szoktassák. JÁNOS ANDRÁS fordítása (folytatjuk) Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. április 9.Hencz Hilda : Magyar Bukarest, 4. (Orvosok)Az első magyar orvos, aki hivatalosan érkezett a városba, a magyarországi Molnár Ádám volt. A Halle-i Egyetemen doktorált, és Constantin Mavrocordat hívta meg személyi orvosának 1749-ben. Majdnem két évtizedig Munténia főorvosi tisztjét is betöltötte. Pár évtizeddel korábban volt még néhány sikertelen próbálkozásuk a havasalföldi uralkodóknak, hogy magyar orvosokat csábítsanak ide. 1688-ban Şerban Cantacuzino Pécsi András Páduában végzett orvost hívja Bukarestbe magánorvosának, de köztisztviselőnek is. Constantin Brâncoveanu ugyanebből a célból nemcsak Pécsit, hanem a Hollandiában tanult szebeni Kölesér Sámuelt is felkeresi, aki 1709-ben el is látogat Havasalföldre. Molnár a román orvostudomány számára néhány úttörő jellegű tanulmányt írt, egyiket az oláhországi járványokról. Érdeklődési köre nem szorítkozott az orvostudományra, foglalkozott román földrajzzal és néprajzzal is. Mivel tudott románul, Benkő József felkérte, hogy állítsa össze a munténiai növények névjegyzékét egy botanikai atlasz számára. A munka, sajnos, elveszett a török–orosz háború előli menekülése során, Molnár 1768-ban végleg elhagyta Havasalföldet. Később, a XIX. századtól több magyar orvos ittlétének is maradandó a nyoma. Sokan kérdezhetik: miért is telepednének meg idegen orvosok Bukarestben? Az anyagi lehetőségekért, amelyekkel egy népes, de felsőfokú orvosi oktatás nélküli és szánalmas egészségügyi rendszerrel rendelkező város kecsegtetett. A román orvosi oktatás mindössze egy felcseriskolából állt, amelyet Kiseleff tábornok alapított a Filantropia Kórházban 1832-ben. Két további felcseriskolát, egy katonait és egy polgárit 1841-ben, illetve 1842-ben alapított az orvos Nicoale Creţulescu. Egy bábaiskola is nyílt 1839-ben. A román fejedelemségekben praktizáló néhány román orvos mind külföldön végezte tanulmányait, egyikük, a moldovai Constantin Vârnav éppenséggel Pesten. 1833-ban az Oláh Fejedelemségben csak 42 orvos volt, a szaklisták megőrizték (elrománosított) neveiket, Bukarestben 27 orvos praktizált – azaz minden 2000 lakosra jutott egy –, nagyrészt külföldiek: görögök, németek vagy magyarok, pesti, bécsi, olasz vagy német diplomával. 1809-ben az Oláh Díván bizottsága megállapította, hogy 11-nek közülük nem volt megfelelő végzettsége. Erre az állapotra utalt sok malíciával Ürmösy is, amikor a sok gazdag német evangélikus láttán megjegyezte, hogy bárki, aki Szebenben megtanult borotválni, Oláhországban híres orvossá válhatott. Név alapján több magyar orvos azonosítható a munténiai és moldvai szaklistáknál. Egyikük Vásárhelyi Mózes Károly katonaorvos, neve többféle átírásban: Vasarel, Vaşarheli, Vasarhely, Carol Vasarheli szerepel. Tanulmányait Pesten végezte és 1832-ben jött Bukarestbe, Oláhország egyik első katonaorvosaként. Részt vállalt a református közösség tevékenységében, pénzzel támogatta Sükei parókiáját; 1834-től a templom főgondnoka. Más városokban, Brăilán, Craiován és Ploieşti-en is dolgozott, Bukarestbe 1859-ben tért vissza, egy évvel később újranősült, olyan gazdag magyar nőt vett el feleségül, aki már alig tudott magyarul. /.../ Az orvost Ürmösy is említi – neki ajánlja naplóját –, de Koós is. Egy Világ nevezetű másik magyar katonaorvos a bukaresti katonai kórházat vezette 1838-ban. Havasalföldön néhány magyar állatorvos is praktizált, marhadoktorok, ahogy a román hivatalos iratok említik őket. A magyaroknak lehetőségük volt Bécsben vagy Pesten végezni tanulmányaikat. Pesten az orvosi karon már 1782-től létezett állatorvosi képzés. 1834-ben a román dokumentumok két, nevük után magyar állatorvost említenek: Ostoloşt (Asztalos), aki Kisoláhországért és Argeş, Teleorman, Vlaşca és Olt megyéért felelt, és Kişt (Kis), akihez a többi megye tartozott. Több adatunk maradt fenn Hubossy János (Ioan Huboţi) tevékenységéről, akit 1835-ben a református parókia anyakönyve is említ. Hubossy diplomáját Bécsben szerezte 1817-ben, és 1833-ban érkezett Bukarestbe. 1841-ben a román hatóságok állami állatorvosnak nevezik ki. Egy évvel később megírja az első román nyelvű állatorvosi könyvet. A román állatgyógyászat történészei megállapították, hogy a könyv „halhatatlan oldalakat írt a román állatgyógyászat történetében”, ám nem tértek ki Hubossy (Huboţi) vagy akár Lukács Farkas osztrák állampolgárságára, illetve magyar nemzetiségére. A másik nagyra értékelt, a román orvostörténetben úttörő szerepet játszó magyar orvos Lukács Farkas (1806–1890) sebész. A román forrásokban neve többféle változatban is megjelenik: Wolfgang Lucaci (Wolfgang a magyar Farkas keresztnév német megfelelője), vagy Volfgang Sukaci (itt valószínű nyomdahibáról van szó). Marsillac 1877-es útikönyvében, de Th. Bauer 1882-es Bukaresti Kalauzában (Călăuza Bucureşcilor) is Wolfgang Lucas-ként, illetve W. Lucaci-ként jelenik meg. Lukács Farkast 1835-ben hívta az országba egy román bojár, hogy állatgyógyászati iskolát szervezzen, az iskolaalapításra azonban csak később, 1861-ben került sor. Időközben Ploieşti-en volt orvos (1842–1845), a román állam fő állatorvosa (1853-tól), tanított Pantelimonon, az 1852-ben alapított Nemzeti Mezőgazdasági Iskolában, a katonai felcseriskolában és a Nemzeti Orvosi és Gyógyszerészeti Iskolában (amelyet 1857-ben alapítottak). Ő volt az első, aki állatgyógyászati kurzust tartott, és 1855-ben kiadott egy román nyelvű könyvet az állatbetegségekről . Tagja volt a református egyházközség presbiteri tanácsának is. 1843-ban elvette Enderle Paulinát, Carol Enderle műépítész nővérét, családja elnémetesedett, halálát már az evangélikus egyháznál anyakönyvezték, feltüntetve az elhunyt református vallását. /.../ Az orvos leszármazottjainak elnémetesedésére utalt Koós is, aki szerint a családban németül beszéltek, és a gyermekek már nem tudtak magyarul. Vásárhelyi és Lukács fontos szerepet játszott a borszéki borvízkúra népszerűsítésében, hozzájárultak ahhoz, hogy jelentősen megnőtt a híres székelyföldi településen nyaraló román bojárok száma. A hivatalos román orvoslistákon további magyar nevek is találhatóak. A Havasalföld Fejedelemség 1836/1837-es, majd az 1838-as és 1840-es évkönyvében szerepelnek: Sekeli (Székely Károly) – Muscel és Argeş megyék orvosa, Ioab Sebeni/Sibineanu (Szebényi János), Ştefan Sobotlai (Szoboszlai István) – Muscel és Turnu megyékben, Sigism. Bartok (Bartók Zsigmond), Samuel Kiş (Kis/Kisch), a Filantropia Kórház főorvosa, Ladislav Nagi (Nagy László), Francisc (Ferenc) Orsoni és mások. A felsoroltak közül a Nagyszeben melletti Mikeszászáról származó Szebényi János Pesten szerzett diplomát 1831-ben és 1832-ben érkezett a Fejedelemségekbe; 1837-ben pedig elsőként adott ki könyvet román nyelven a nemi betegségekről. A Piteşti-en letelepedő Székely Károlyról emlékiratokban is megemlékeznek; mivel örökösök nélkül halt meg 1855-ben, egy házat és egy szőlőst hagyott a református közösségre. Néhány orvos a református nyilvántartásokban is felbukkan: Barabás József sebész és szülész 1839-ben esküdött, Márton Pált meg mint adományozót jegyzik. Borosnyói János Lukács elismert bukaresti orvos, és több éven keresztül a református egyházközség kurátora volt, Bécsben tanult és 1850-ben érkezett Bukarestbe. Valamivel korábban, 1846-ban jött Szebenből Iosif Brust, aki román nőt vett feleségül. Amint azt a Hivatalos Közlönyből megtudhatjuk, ő és Brust Albert 1860-ban kérik honosításukat. G. Costescu szerint a botanikus Brust magyar származású volt. Több magyar orvos dolgozott Jászvásáron. A marosvásárhelyi származású Viola József Bécsben tanult; Sturdza fejedelem személyi orvosa volt, aki a moldvai kórházak megszervezésével is őt bízta meg. Ő volt az első magyar, aki könyvet jelentetett meg a Regát területén, pontosabban Jászvásáron, 1833-ban, azonban német nyelven (Diätetik für einen Regenten); a könyv nem maradt fönn. Jászvásáron valóságos orvosi és gyógyszerészeti mozgalom indult, tagjai közt magyarokkal, Ábrahámfi Antallal és Szabó Józseffel. A jászvásári magyar orvosok az elsők között publikáltak román nyelvű szakirodalmat, Ábrahámfi 1834-ben az ásványvizekről. Szabó József (1803–1874) állította össze az első román farmakológiai munkát Iacob Czihakkal; 1872-ben a Román Akadémia tiszteletbeli tagjává választotta. A 2006-os enciklopédiai szótárban (Dicţionar enciclopedic, VI. kötet) Szabó Józsefet német nemzetiségűként említik meg, annak ellenére, hogy az egyik leggyakoribb, köznévi eredetű magyar családnév az övé. Az 1848-as forradalom után nemcsak a bukaresti, de a vidéki magyar orvosok száma is megnőtt. Ketten közülük, Oroszhegyi Józsa és Fialla Lajos különleges szerepet játszottak, az előbbi a magyar nép viharos történelmében, utóbbi a román orvostudomány úttörőjeként. Vidéken, Craiován folytatott bakteriológiai kutatásokat Sárkány Sándor (Alexandru Sarcani), Jászvásáron dolgozott a kémikus és gyógyszerész Kónya Sámuel (1845–1940). Emlékiratokban említik 1860-ban Buzăuban dr. Eperjesit. A román fejedelemségek minden nagyobb városában megtelepedett szakemberek külön kategóriáját alkották a magyar gyógyszerészek. (folytatjuk) Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. április 16.Hencz Hilda: Magyar Bukarest (5.)Festőművészek A művészettörténet számontart néhány XIX. századi magyar képzőművészt is, akik megfordultak Bukarestben, esetleg meg is telepedtek itt. Alkotásaikat ma is őrzi több fővárosi múzeum. A XIX. századi magyar művészek román vonatkozásait Árvay Árpád (1902–1985) kutatta, eredményeit az Elődök példája című, román fordításban is megjelent kötetben tette közzé. Szathmáry Papp Károly regényes életrajzát is megírta (Szélsodorta falevél, 1973). (...) Az Árvay könyvében szereplő művészek nagy többségéről már sokat és sokan írtak, ellenben ritkán vagy egyáltalán nem említik magyar származásukat. A Bukaresthez köthető legfontosabb magyar festők: Barabás Miklós, Schoefft József, Ágoston Tivadar, Chladek Antal, Szathmáry Papp Károly, Wallenstein Károly és Rosenthal Dávid. Mindannyian megjárták Nyugatot, Pesten, Bécsben, olasz vagy német földön tanultak, több nyelven is beszéltek. Néhányukat Erdélyben gyógyüdülő román bojárok hívták meg Bukarestbe. A kor kedvező volt: a bojárok és a gazdagabb kereskedők, főleg akik megjárták Nyugatot vagy ott tanultak, egyre inkább megkedvelték a művészeteket, az irodalmat, zenét. A francia nyelv fokozatosan kiszorította a szalonokból a görögöt, francia nyelvű lapok is megjelentek. A külföldi művészeket szívesen látták, és ez lehetővé tette számukra, hogy szépen keressenek. A főúri körök egyik kedvence volt a fiatal Barabás Miklós. A kézdimárkosfalvi székely csodagyerek háromévesen kezdett iskolába járni, hatévesen már fújta a latin igeragozást. Orvos, ügyvéd vagy pap lehetett volna, ha nem marad tizenhárom évesen anyagi háttér nélkül. Mivel ügyesen rajzolt, és pénzt is kapott érte, a festészet mesterségévé vált. Alig 16 éves, amikor magyar nemesek portrékat rendelnek tőle, 18 évesen már 250 forintot keresett. Elefántcsont miniatűröket, litográfiákat, freskókat is készített. Bécsi tanulmányait kénytelen volt félbeszakítani, de Barabás tisztában volt, hogy a tehetsége mellett diplomára is szüksége lesz, s mindehhez pénz kellett. Valószínű, hogy a marosvásárhelyi Szabó József, Bolyai Farkas arcképfestője számolhatott be neki a bukaresti jó kereseti lehetőségekről: Szabó még gyalog ment Bukarestbe 1815 körül; nagyjából másfél év alatt annyit keresett, hogy megengedhetett magának egy pesti és bécsi utazást is. A román bojárok is ajánlották Barabásnak Bukarestet: a város teli franciául beszélő, tehetős orosz tiszttel, akik arcképeket szeretnének. Még mielőtt útra kelt volna, pontra tette francia- és olasznyelv-tudását, de tudott németül és románul is. Elegáns ruhatárra tett szert, a szebeni és kolozsvári úri körökben eltanulta a divatos öltözködést és viselkedést. Miután megismerkedett Iosif Raimondi bukaresti gyógyszerésszel, akinek a felesége szász nő volt, úgy döntött, szerencsét próbál Bukarestben. (…) Az ifjú Barabás elkerülte Manuc fogadóját, ahol általában a kliensekre vadászó művészek megszálltak; visszariasztotta az ottani piszok, egy tágas házat bérelt magának. A Raimondi család, melynek jó kapcsolatai voltak, beajánlotta a rendőrparancsnoknak, Iancu Filipescunak, aki a maga során bevezette Pavel Kiseleff tábornok, Havasalföld és Moldva kormányzójának házába. Egy, a tábornok által adott bál során megismerte őt a város úri társasága, és számos megrendelést kapott, többek között a kormányzótól és az uralkodótól, Suţutól is, így 22 hónapos fővárosi tartózkodása alatt (1831 és 1833 között) 120 képet sikerült festenie. Más jellegű megrendelést kapott Ion Heliade-Rădulescutól, aki tervezett eposzának (Mihaiada) illusztrálására kérte fel. Barabás Miklós volt az első magyar, aki említést tesz a bukaresti magyar szolgákról, értesülései a Raimondi családtól származtak. A Raimondi lányok több nyelven is beszéltek: szüleik anyanyelvén, az olaszon és a németen kívül tudtak franciául, románul, görögül (a szalonok nyelve), és a szolgáktól, dajkáiktól magyarul is megtanultak. Barabás Miklós olyan főpappal is találkozott, aki hibátlan magyarsággal szavalta el neki Csokonai A reményhez című versét. Sok magyar szolgált Bukarestben, állítja a festő, sokkal keresettebbek voltak, mint a cigányok vagy a parasztok, és jól megfizették őket. A magyar szolgákhoz fűződő hosszabb kapcsolat oda vezetett, hogy sok havasalföldi bojár a nyelvet is érteni kezdte. Nemcsak néhány bukaresti bojár tanult meg magyarul, hanem – Beke György szerint – jól elboldogult magyarul Vasile Alecsandri is, akinek birtokain sok csángó dolgozott – ezt bizonyítja több lábjegyzet kéziratain; Merszefalván (Mirceşti) még az első világháború után is sok magyar maradt. Voltak olyan bukaresti magyarok is, akiknek sikerült jobb társadalmi pozíciót elérniük, Barabás megismert egy szerencsés nőt, aki egy görög orvoshoz ment feleségül. A város átváltozásának szemtanúja volt a festő Barabás Miklós is. Számára Bukarest „roppant unalmas város” volt, ezért nem is írta le. Művészszemmel sokkal érdekesebbnek találta a keleti és nyugati viselet együttélését, „rosszmájú” megfigyeléseit naplójában jegyezte föl. Hivatalos lévén a Cantacuzino-palotába, szeme előtt egy annyira vicces jelenet zajlott le, hogy nevetését is alig bírta visszafojtani. A jelenet képre kívánkozott: az úr a kanapén hevert, míg török pipából pöfékelő vendégei a földön ültek törökülésben. A turbánhoz szokott urak a cilindert a fejükön felejtették, és a frakk szára a padlót seperte. A festő megfigyelte, hogy a franciák mellett az oroszok is fontos szerepet játszottak a szokások és a ruházat megváltozásában. A románok lassan levetették török ruháikat, és az orosz egyenruhát imitálták: turbán helyett oroszos katonai sapkát, papucs helyett fekete csizmát, bugyogó helyett nadrágot kezdtek viselni. Csak a parasztok őrizték meg népviseletüket. Volt még több – G. Potra történész által „rosszmájúnak” ítélt – megfigyelése, ezek az 1985-ös Kriterion-kiadásból kimaradtak, elsősorban a románok hiányos higiéniájára és primitív korzózási szokásaira vonatkoztak. Habár a bojárok gyakran hívták meg ebédre, Barabás Miklós ezt rendszeresen visszautasította a fokhagymás ételek miatt. Egy ilyen divatos lakoma alkalmából konstatálta megrökönyödve és utálkozva, hogy a vendégek közvetlenül a leves után, a sültre nem várva, nekiestek az édességnek. Az asztalról hiányoztak a poharak, a vendégeknek szánt egyetlen poharat a szolgák töltötték újra, anélkül hogy az aljában maradt vizet legalább kiöntötték volna. Ugyanígy az édességhez is csak egy közös kiskanál járt, amelyet le sem mostak, a vendégnek kellett lenyalnia az előző vendég után. A helyzet évtizedekig változatlan maradt, Richard Kunisch följegyzi, hogy vendégként egy román bojárnál „mind egy kanállal ettek, egy kannából ittak, rang szerint, a nők utoljára...”, és „a levest egy közös tányérból ették”. Ha a felső tízezernél ilyen szokások voltak, nem csodálkozhatunk, hogy a különféle társadalmi rangú pácienseitől hazatérő orvos mindennap tetvészkedni volt kénytelen. (...) Barabás napi rendszerességgel feljegyezett mindent, így azok nevét is, akiknek elkészítette portréját, a kapott honoráriummal együtt; a legolcsóbb kép 5 aranyba, mintegy 650 liter bor árába került. A listát 1915-ben adták közzé Magyarországon, dokumentumértékű, hisz az 1830-as évek Bukarestjének teljes úri társasága szerepel rajta. Kevesebb mint két év alatt a fiatal festő egy kishivatalnok tizenkét évi keresetét, 700 birodalmi aranyat tett félre, így megengedhette magának, hogy külföldre utazzon. Ragyogó tehetsége, kivételes vizuális memóriája és hatalmas munkabírása révén később Pesten az egyik legnagyobb magyar festőként a Magyar Akadémia tagja lett. Abban az időben a legnépszerűbb magyar festő Bukarestben Szathmáry Papp Károly (Carol Pop de Szathmari – 1812–1887) volt. Pesten és Bécsben tanult, majd tanulmányútjai során végigjárta Németországot, Svájcot és Olaszországot, saját beszámolója szerint 11 nyelven beszélt. Döntésében, hogy Bukarestbe költözzön, Barabás Miklós is befolyásolhatta, miután bemutatta Alexandru Ghica fejedelemnek a dagerrotípia működését, és megfestette híres Postakocsi című képét, udvari festőnek nevezték ki; később az udvari fényképész címet is megkapta. Szathmáry érdeme az első művészi fotográfiák készítése Romániában. A dagerrotípia szabadalmaztatása után alig négy évvel, már 1850-ben saját műhelyt nyitott; lakásán festőműhelyt is, ahol képeit a kirakatban állította ki. Ez addig Bukarestben példátlan volt. Szathmáry eredetisége és a románoktól eltérő művészetszemlélete révén tűnt ki. Az impozáns életművet hátrahagyó festő, grafikus, fényképész, első háborús fotóriporter a románok nagyraértékelését a történelmük, életük, szokásaik, valamint viseletük iránt mutatott érdeklődésével nyerte el. Ő volt az első, aki lefényképezett egy román parasztot, de koronás főkről is készített képeket, az orosz cártól a török szultánig, neki köszönhető Cuză fejedelem és felesége, Elena portréja divatos Malakoff-szoknyában. (folytatjuk) JÁNOS ANDRÁS fordítása Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. május 9.Történelmi emlékhellyé vált a Gac-oldalAz álmukban legyilkolt honvédek, ártatlanok, a 2. és 3. tízes 284 udvarának épületei és mintegy 1500 gyergyószentmiklósi földönfutóvá válása saját szülővárosában kitörölhetetlen emlék. Az 1944. szeptember 7-én éjszaka és az azt követő két nap történéseiről már nem csak óvatosan suttogva mesélnek. Szabó József János hadtörténész levéltári adatokkal is megalapozott munkája, és az időközben a megyei és a helyi lapokban megjelent tényfeltáró anyagok is tájékoztatnak. Van úgy, hogy az írás sem elég az intelmek megőrzéséhez, ezért vált a kilencvenes évektől figyelmeztető emlékhellyé a Gac-oldal. Békés emlékeztető hellyé. A két tömegsírt, amelybe a névtelen áldozatokat hantolták a kiparancsolt felszegiek, bátor asszonyok gondozták addig, ameddig már nyíltan is lehetett emlékezni. Előbb Burján Gál Emil kápolnát jelképező térplasztikája jelzett a sírok fölötti mezsgyén, aztán a székesfehérvári Honvédség és Társadalom Baráti Kör kezdeményezésére és támogatásával a székesfehérváriak is emlékművet állítottak az onnan ide vezényelt, és itt életüket vesztett, a Szent István ezred pótszázad katonáinak. 2009-ben a helyi polgárok a gyergyószentmiklósi áldozatokra emlékeztető keresztet és névtáblát helyeztek el az oldalban. Vasárnap délelőtt a Történelmi Vitézi Rend – Erdély szenteltetett kopjafát az itt nyugvó honvédek emlékére. Az esemény főszervezője a Gyergyószéki Vitézi Rend volt, élén vitéz Percze Ferencné Székely Ilona-Mária Gyergyószszék székkapitányával és vitéz ifj. Pál Károly hadnaggyal. A méltóságos rendezvényen v. Lázár Elemér országos törzskapitány köszöntötte az egybegyűlteket, köztük Czink Attila megbízott gyergyószentmiklósi alpolgármestert. Dr. v. Ambrus Ágnes és Bajna György a tragikus eseményekről és a ránk maradt emlékek üzenetéről szólt. Mike Bernadett és Kercsó Attila mondott verset, illetve v. Czírják Edit Kopjafák című saját alkotását olvasta fel. Ezután v. Hunyadi László a Történelmi Vitézi Rend főkapitánya és v. Lázár Elemér országos törzskapitány leleplezték a kopjafát, amelyet nagytiszteletű Csedő István szentszéki tanácsos, nyugalmazott plébános áldott meg evangéliumi részlet felolvasása és rövid elmélkedés után. A kopjafához koszorút helyeztek a vitézi szék, az erdélyi törzs, valamint Gyergyószék, Csíkszék, Háromszék, Kézdiszék, Sepsiszék, Bardóc- Miklósvárszék, Szováta és Sóvidék, Marosszék, illetve Szászrégen küldöttei. Magyarországról v. Béres Ferenc országos törzskapitány és v. Kerecsen László törzskapitány koszorúzott. A tartalmas megemlékezésen Mayer Róbert, ifj. Csibi András és Korpos Szabolcs zenetanárok muzsikáltak. Bajna György Székelyhon.ro 2016. május 19.A Szent László Napokra hangolnak a váradiakAz immár hagyományosnak tekinthető gyalogtúrával kezdődik az idei nagyváradi Szent László Napok: az egy hónap múlva, június 18-án kezdődő fesztivál nyitóeseményén a szomszédos Bihar település földvárától Csorba Mihály történész kalauzolja majd az érdeklődőket a váradi várig. „Őseink is ugyanezt az utat tehették meg” – mutatott rá az „alapkő-költöztetést” felidéző közel 20 kilométeres séta kapcsán Zatykó Gyula főszervező a Mihálka Melinda, Török Sándor és Tőtős Zsuzsa programfelelősökkel közösen a Bodegában tartott szerdai sajtótájékoztatón. A romkocsma szintén csatlakozott a Szent László Egyesület által immár negyedik alkalommal megrendezendő eseménysorozathoz, borkóstolóval és kézműves sörök bemutatásával egészítve ki a programkínálatot. A Nagyváradi Borbarátnők Társasága részéről Tőtős Zsuzsa jelezte, hogy a tavalyi ruhabemutató sikerén felbuzdulva, idén fiatalok mutatják be a különböző tájegységek viseleteit a Csillagocska zenekar dallamaira, ezt követően pedig a borbarátnők dizájnerkollekcióját tekintheti meg a közönség a vár kisszínpadán. A Hagyományaink újragondolva című divatbemutatón felvonultatott darabokat meg is lehet majd vásárolni. A másnapra tervezett „örömfőzés” kapcsán Török Sándor hangsúlyozta, azt szeretnék, ha a benevező csapatok idén korabeli hozzávalókkal dolgoznának. „Tavaly tíz csapat nevezett be, reméljük, idén is sokan lesznek” – mondta. Ő lesz a házigazdája a június 22-ei Színház az egész világ című közönségtalálkozónak is, amelynek a nagyváradi származású, Írországban élő neves színházi rendező, Szabó József Ódzsa és a város egykori „bon vivant-ja”, Miske László színművész lesz a vendége. A június 20-ai megnyitón a Muzsikás együttes és Petrás Mária lép majd a nagyváradi filharmónia színpadjára. Az eseményre a belépés korlátozott, de a belépők mostantól már igényelhetők az egyesület székházában. „A Szent László Napokat tulajdonképpen előtte, a római katolikus püspöki palota kertjében indítjuk, ahol megkoszorúzzuk Szent László szobrát. Mi is lenne ennél méltóbb cselekedet?” – tette fel a kérdést Török Sándor. A szervezők arra is felhívták a figyelmet, hogy a várban zajló, kilencnapos Szent László Napok programja napról napra bővül, ezt honlapjukon jelzik, ahol az esetleges nevezésekhez szükséges elérhetőségek is fel vannak tüntetve. Vásárhelyi-Nyemec Réka Krónika (Kolozsvár) 2016. június 9.Ódzsa könyve, Ódzsa életeKönyvbemutatóval és díjátadásokkal gyakorlatilag végéhez ért a nagyváradi Szigligeti Színház idei évada. Hogy milyen évadot zárt a három társulat, arra visszatérünk, most a szezonzárás ünnepélyes, illetve különleges pillanatait vegyük számba. Simon Judit írása. Szabó József, ahogy mindenki szólítja: Ódzsa az erdélyi magyar színjátszás egyik emblematikus figurája volt. Tehetséges rendező, kicsit mindig lázadó, és akik ismerték, sosem számoltak azzal, hogy felette is telik az idő. Néha ellátogat szeretett Váradjára, de inkább, mint magánember. Ezúttal könyvbemutatóra érkezett: A Színház álom – indulattal című reprezentatív kötet a Szigligeti Színház gondozásában jelent meg, és amint Hajdu Géza színművész, a rendező beszélgetőpartnere elmondta, nemcsak a színházaknál eltöltött éveit, előadásainak történetét, életrajzát tartalmazza, hanem több annál, a 20. század látlelete. Színház és társadalom mutatkozik meg benne, az, ahogyan akkoriban éltünk, dolgoztunk. Hajdu Géza röviden vázolta: Szabó József, mindenki Ódzsája Székelyhídon született, Kolozsváron egy évig filozófiát tanult, majd Tompa Miklós osztályában elvégezte a színművészeti egyetem – akkor főiskola – rendezői szakát. Utána egy évig ösztöndíjasként Moszkvába tanult. Azt már a rendező mesélte, hogy a színisekkel közösen úgy döntöttek, nem szeretnének szétszóródni. Kapóra jött a párt terve, hogy Nagybányán alakuljon magyar színház. A társasághoz Harag György is csatlakozott. Meg kell jegyezni, hogy a Harag és Szabó nevével fémjelzett társulat legendás előadásokat állított színpadra. Később az egész társulat Harag Györggyel az élén a színházzal együtt átköltözött Szatmárnémetibe. Ódzsát Kolozsvárra hívják, ő pedig némi hezitálás után, de boldogan megy. Előadások sorát állítja színpadra, mígnem – mesélte a rendező – be akarták szervezni, amitől nagyon megijedt. Tudta, el kell hagynia Kolozsvárt és a társulatot. Farkas István Nagyváradon volt rendező, hívta, jöjjön Ady városába. A sors úgy hozta, éppen akkor üresedett meg a főrendezői állás, amit Ódzsa foglalt el. Legendás előadások sorát rendezte, többek között az Ifjú W. újabb szenvedéseit, talán az első romániai magyar musicalt, Az Ember tragédiájának akkoriban teljesen újszerű színpadi megjelenítését, vagy Sütő András regénye, Az anyám könnyű álmot ígér dramatizált változatát, melyet ő maga írt színpadra. Mindenki meglepetésére 1983-ban áttelepült Magyarországra. A győri Kisfaludy Színház vezető rendezője, majd a veszprémi Petőfi Színház rendezője lett. Az útja azonban még távolabbra vezette: Skóciában, Íroszágban tart workshopokat leendő színészeknek, beavatja őket Brecht színházának rejtelmeibe. Arra a kérdésre, hogy miért ment el Váradról, őszintén válaszolt: félt tovább itt maradni, élni akart, alkotni. Amikor kézhez kapta a megfigyelési aktacsomóját, bebizonyosodott, nemcsak a művészi munkája, de még az élete sem volt biztonságban. Elmondta, Sütő néven szerepelt a jelentésekben, aligha véletlenül... Senkinek nem jön, hogy elhiggye: Ódzsa felett sem állt meg az idő, már betöltötte a 88. évét. De ma is lelkesen mesél, anekdotázik, fáradhatatlan. Hajdu Géza a beszélgetés végén rövid részletet olvasott fel a könyvből, mellyel szerinte Ódzsa feltette életművére a koronát. erdelyiriport.ro 2016. június 10.Egy efemer műfaj legendás alkotója: Szabó ÓdzsaA nagyváradi Szigligeti Színház páholyelőcsarnokában köszöntötték szerda délután Szabó József Ódzsa rendezőt, a váradi magyar színtársulat egykori főrendezőjét. Az ünneplés apropóját a 87 éves rendezőnek Színház álom-indulattal című könyvének megjelenése adta. A kötetet Hajdu Géza színművész méltatta, kiemelve, hogy ez a kötet látlelet a huszadik század második feléről, de bevezet a huszonegyedik századba is. A könyv a korról szólt, amelyben Szabó Ódzsa alkotott, de a mai napig elkalauzol bennünket. Mint a méltató hangsúlyozta, a könyvben megtalálhatók a szerző székelyhídi gyerekéveinek emlékei, a váradi ifjúkori évek történései, a kolozsvári, majd moszkvai egyetemi évek, valamint a rendezői karrier bemutatása. Hajdu Géza elmondta, hogy a kötetből az is kiderül, hogySzabó Ódzsa 1983-ban elmenekült Nagyváradról és az országból, előbb Győrbe, majd Veszprémbe, végül Skóciába és Írországba. „Ezzel a könyvvel feltette a koronát életművére” – fogalmazott Hajdu Géza, hozzátéve, hogy a a könyv a színház pénztárában megvásárolható. Visszaemlékezés Az ezt követő beszélgetés során Szabó József Ódzsa elevenítette fel emlékeit, és beszélt színházi ars poeticajáról is. Mint fogalmazott, „a színházi alkotás olyan, mint a homályos ablaküvegre rajzolt kép, elpárolog, ezért egyetlen lehetősége a színháznak az irodalom”. Mivel az előadás csak addig él, amíg benne van a közönség emlékezetében, ezért ezzel a kötettel azt kívánta elérni, hogy valamilyen módon rögzítse ennek az efemer műfajnak, a színháznak az alkotásait. A rendező beszélt a színházcsinálás lehetőségeiről egy diktatórikus rendszerben. Mint mondta, a huszadik században két háború és két diktatórikus rendszer dúlt Európában, „és ehhez próbáltunk jó arcot vágni, színházat csinálni”. Felidézte karrierjének kezdetét, a számára felejthetetlen nagybányai éveket, ahol kezdő rendezőként dolgozott, majd felvillantott néhány epizódot kolozsvári éveiről. A kincses városban a Securitate behívatta, és rá akarta venni őt arra, hogy legyen besúgó. Szabó Ódzsát mélységesen felháborította, hogy egyáltalán feltételezik róla azt, hogy ő ilyet tenne, ezért hirtelen elhatározással Váradra utazott hozzátartozóihoz, és a vonaton villámcsapásként érte az elhatározás, hogy Váradon kell folytatnia munkáját. Szabó Ódzsa Nagyváradon dolgozott 1983-ig. Bevallotta: „azért hagytam el Nagyváradot és az országot, mert nem akartam áldozat lenni.” Mint mondta, Sütő Andráséhoz hasonló sorsot készítettek elő neki. „Előre el volt döntve, hogy olyan sorsra jutok, mint Sütő András” – fogalmazott. Köszöntők A beszélgetés végén Hajdu Géza színművész olvasott fel a most megjelent kötetből, majd a megjelentek soraiból felszólalók köszöntötték Ódzsát. Köztük volt Csiky Ibolyaszínművésznő, aki bevallotta, hogy színészi pályájának legsikeresebb szakaszát élte meg akkor, mikor a nagyváradi főrendező Szabó Ódzsa volt. Köszöntötte a rendezőt pályatársa,Kovács Levente, valamint a nagyváradi román színtársulat egykori vezetője, Eugen Tugulea is. Legvégül Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház főigazgatója nyújtott át egy albumot Szabó Ódzsának, amelyben az általa rendezett darabokról készült fotók vannak. Szabó Ódzsát a nap végén az évadzáró ünnepség keretében életműdíjjal tüntette ki a Szigligeti Színház. Pap István erdon.ro 2016. június 10.Évadzáró és díjkiosztás a Szigligeti SzínházbanJúnius 8-án a Boldogság expresszel zárult a nagyváradi Szigligeti Színház Miniévada, amelynek hét napja során az elmúlt évad tizenkét előadását láthatta újra a nagyváradi közönség. A záróesten átadásra kerültek a társulati díjak is. Elsőként azokat a hűséges nézőket díjazták a szerda esti évadzáró ünnepségen, akik évtizedek óta bérletesei a színháznak: az Aranybérletet idén Molnár Judit és Pásztai Ottó kapták. A díj átvételekor szót kért Pásztai Ottó, aki a következőket mondta: „a közönség a színházba azért jön, mert szórakozni akar. Azt a néhány órát kellemes körülmények között szeretné eltölteni. (…) A színház vezetőséget és a mindenkori rendezőket arra kérem, hogy vegyék figyelembe a közönségnek ezt az óhaját. Nem tanulni akarunk, hanem jól szórakozni, kikapcsolódni.” Feltehetőleg erre reagálva kért szót Molnár Judit, aki más véleményen volt: „Idestova hatvanhárom éve járok ebbe a színházba, három éves koromtól, közben eltelt két emberöltő. Akkor olyan színház volt, most ilyen van, örüljünk neki, hogy van.” Az évadzáró ünnepségen díjazták a színház háttérmunkásainak tevékenységét is. A háttérmunkások számára járó Kulissza-díjat az idén Lázár Attilavilágosító kapta. A színház vezetősége Aranyszilva és Aranykörte díjakkal jutalmazta a színház díszletépítő munkásait, valamint műhelyét. Díjak a művészeknek A Szigligeti Társulat 35. életévét be nem töltött színművészének járó díjat, a társulati tagok szavazatai alapján ezúttal Ababi Csilla kapta. A 2015-2016-os évad Közönségdíjasáraonline, a színház weblapján, valamint a Miniévad alatt kitöltött űrlapok segítségével lehetett szavazni. A nézők döntése értelmében a népszerűségi díjat idén Szotyori József érdemelte ki. A Nívódíjak odaítéléséről egy háromtagú zsűri, Budaházi Attila, a Csíki Játékszín dramaturgja, Koltai M. Gábor rendező, valamint Theodor Cristian Popescu rendező döntött. Értékelő beszédében Koltai M. Gábor kiemelte, hogy mind a három társulatban erősen lehetett érzeni egyfajta frissességet, nyitottságot, kiváncsiságot, törekvést a folytonos megújulásra. „Kockázatos és bátor munkát láttunk, nagyon sok olyan pillanatot, amikor a szépen és kitűnően végezett munkán túl valamit meg lehetett sejteni az adott színésznek a személyiségéből is. Kívánok továbbra is sok olyan munkát, amit kevésbé a rutin, és inkább az örömteli felfedező munka működtet” – fogalmazott Koltai M. Gábor, míg Theodor Cristian Popescu tudatta, hogy olyan előadói teljesítményeket jutalmazták, amelyek nagyobb adag kockázatot és sérülékenységet hordoztak magukban. A zsűritagok döntése értelmében a legjobb bábművész Oláh Anikó Katalin, a legjobb táncos Brugós Sándor Csaba, a legjobb mellékszereplő Kocsis Gyula, a legjobb női főszereplő Ababi Csilla, a legjobb férfi főszereplő pedig Hunyadi István lett. Legendás rendező Az est Kovács Enikő színművésznő megünneplésével folytatódott, aki idén pályára lépésének harmincadik évfordulóját ünnepli. Hajdu Géza laudációjában kiemelte: Kovács Enikő „lírai alkat, inkább az ilyen szerepekben remekelt. A sok-sok karakteres szerep mellett megadatott neki, hogy olyan remek női szerepeket is eljátsszon, amelyek minden magyar színésznő álmai lehetnek. (…) Kovács Enikő megbecsült tagja társulatunknak, szeretet veszi körül, hiszen ő is szeretettel megértéssel közeledik mindenkihez.” Ezt követően nyújtották át a 2015-2016-os évad Életműdíját, melyet a Szigligeti Színházművészeti tanácsa a legendás hírű Szabó József Ódzsának ítélt oda az idén. Hajdu Géza méltatásában kiemelte: Szabó Ódzsa „korának meghatározó, színhzteremtő egyénisége. Munkássága felöleli a huszadik század második felét, ami átnyúlik a huszonegyedikbe is. (…) Mint egy csendes tóba dobott kő gyanánt borzolta fel a magyar és a váradi színház állóvizét 1963-tól, újszerű előadásokat teremtve, többek között az Éjjeli menedékhelyet. (…) Sikerült forradalmasítania a hatvanas évek lagymatag színjátszását. Kolozsváron alkotta meg a Sánta angyalok utcája korszakalkotó előadását Bálint Tiborregényéből. Megteremtette a költői színházat. Előadásai valahogy mindig a színpad deszkái fölött ragyogtak, telítve szürreális elemekkel. Bizonyára sokunk emlékezetében ott él még az Orfeusz alászáll, a Pillantás a hídról. Igazi reveláció Az ifjú W. újabb szenvedései, aztán az Anyám könnyű álmot ígér színpadra állítása.” Hajdu Géza hozzátette, hogy Szabó Ódzsaszerette az abszurdot, mint műfajt, számos ilyen darabot rendezett, de munkásságának csúcsa mégis minden idők legnagyobb magyar drámájának, Az ember tragédiájának a színre vitele volt, mégpedig oratorikus formában. „Szabó József minden munkáját a szépség, a líra, a költészet hatotta át. Nem csak az emberi élet értelmét, de az élet szépségét is kutatta, bizonygatta, pedig igen-igen embertelen világban éltünk” – fogalmazott végül Hajdu Géza.Szabó József Ódzsa a közönség hangos tapsa közepette vette át az életműdíjat. Pap István erdon.ro 2016. július 2.Évadzáró gála és díjátadás a magyar operábanHangulatos évadzáró operagálával kedveskedett közönségének csütörtökön este a Kolozsvári Magyar Opera, amelyen olyan ifjú művészek léptek fel, akiket tehetségkutató keretében választott ki az intézmény. Két sztárvendége is volt a gálának – Nagy Zoltán és Szabó Bálint –, mindketten Kolozsvárról indultak, és mint Szép Gyula igazgató elmondta: büszkén képviselik a Kolozsvári magyarságot a világ különböző színpadain. Első alkalommal lépett fel önálló műsorral Kolozsvár Magyar Gyermekkórusa, Kovács Dalma vezényletével, és szintén első ízben adták át a frissen alapított Albert Annamária-emlékgyűrűt, amelyet idén Egyed Apollónia vehetett át. Több év kihagyás után átadták a Kolozsvári Magyar Opera örökös tagja címet, ezúttal Simon Gábor és Szabó József érdemelte ki a kitüntetést. (köllő) Szabadság (Kolozsvár) 2016. augusztus 13.Kórusaink EurópábanA Pro Musica Délvidéken és Bácskában, a Voces és a miniSnaps, valamint a Harmónia és a Kék Virág Magyarországon és Prágában turnézott augusztus elején. A Sepsiszentgyörgyi együttesek minden helyszínen szép sikert arattak. A Pro Musica Sepsiszentgyörgy testvérvárosa, Magyarkanizsa meghívásának tett eleget. Céljuk volt, hogy a magyarlakta településekre magyar (egyházi és világi) műveket, népdalfeldolgozásokat vigyenek. A közel tíznapos turnén Szerbiában, Horvátországban, majd itthon hangversenyeztek, többnyire templomokban, de szabadtéren is. Telt házas koncertet adtak a magyarkanizsai székesegyházban, a szabadkai római katolikus templomban, a bácskossuthfalvi református templomban, valamint a bácsfeketehegyi evangélikus templomban, a horvátországi Senjben, a zentai szabadtéri pavilonban a helyi Cor Jesu kórussal együtt, majd az Aradi református templomban. Augusztus 1–8. között a Cserkész Emese által vezetett Sepsiszentgyörgyi Voces női kar és a Sepsiszentgyörgyi, valamint Kézdivásárhelyi gyermekek közös együttese, a miniSnaps, illetve egy kis létszámú kamarazenekar a prágai nyári fesztivál vendége volt. A cseh főváros templomaiban zajló nemzetközi fesztiválon, amelyen a Harmónia is szerepelt, immár másodszor, nagy sikert arattak az együttesek által közösen előadott művek. A két énekkar útközben Békéscsabán a Meseházban is koncertezett. Augusztus első hetében a Szabó József által vezetett Harmónia kamarakórus és a Kék Virág néptánccsoport ifjúsági táborral egybekötött turnét tartott, amely során Pócspetriben, Balatonszentgyörgyön, Keszthelyen, illetve a prágai nyári fesztiválon léptek fel. Műsorukban ismert darabok és saját szerzemények szerepeltek, a karvezető Magyar mesevilág című műve, amelyben régi magyar rajzfilmek betétdalait dolgozta fel, erre a turnéra készült el. E darabra videoklipet is forgattak a Keszthelyi Játékmúzeumban és más helyszíneken. A Kék Virág néptánccsoport Reményik Sándor Eredj, ha tudsz című versével, bölöni legényavatóval, polgári és szatmári táncokkal színesítette a műsort Akácsos Zsolt oktató vezetésével, Kecskés Eszter és Gecse Boglárka pedig erdővidéki népdalokat adott elő. A turné egyik hozadéka, hogy az ősz folyamán a pócspetri és a balatonszentgyörgyi együttesek és táncosok fellépnek Háromszéken. Ferencz Csaba Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. szeptember 5.Katonanótától hangos IkaváraljaHagyományteremtő szándékkal tartották tegnap Csernátonban, az Ika-vár alatti szabadtéri színpadon az első Székelyföldi huszár- és katonanóta-találkozót. A rendezvény sikerének a folytatásra kell ösztönöznie a szervezőket: hiszen nemcsak a fellépő tizennégy dalkör és két tánccsoport, illetve a zenészek nézték-hallgatták egymást, hanem sok falubeli is kiruccant az Ikaváraljához, és a távolabbról érkezők autói is folyamatosan rótták a hétköznapokon nem túl forgalmas felsőcsernátoni főutcát. Az igazi siker mércéje a sok és sűrű taps mellett az is, hogy a csupán a nagy tömegeket megmozgató rendezvényeken részt vevő jelvényárus fontosnak tartotta itt is megjelenni. A két részre osztott találkozó a déli harangszókor Alsócsernáton központjában, a hősök emlékművénél kezdődött a székely zászló felvonásával. Bölöni Dávid polgármester köszöntője után Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke, a rendezvény védnöke szólt az egybegyűltekhez, kiemelve, nem véletlen az, hogy az első ilyen jellegű találkozót Csernáton szervezte meg: Kézdiszék élen járt a huszármozgalom felélesztésében, az első hagyományőrző huszáralakulat Kézdivásárhelyen jött létre az 1990-es évek elején, Háromszék első huszárszobrát Torján állították, az első huszártoborzó is Kézdivásárhelyről indult. A találkozó létrejöttében vállalt szerepükért elismerését fejezte ki Bölöni Dávid csernátoni polgármesternek, Ágoston József csernátoni művelődésszervezőnek és Kelemen Alpárnak, a szentivánlaborfalvi Székely István Dalkör vezetőjének, a huszárok egyik vezérelvével méltatva munkájukat: győzni csak merészséggel lehet. Takács Lajos tiszteletes és Kedves Tibor plébános áldását követően megkoszorúzták a hősök emlékművét, majd az egybegyűlt férfikórusok – közel négyszázan – énekelték el a magyar és székely himnuszt. Délután négy órától az Ikaváraljánál kezdődött a dalostalálkozó, köszöntőjében Szőcs László esperes azt kívánta, váljon hagyománnyá, ivódjon be ereinkbe, hogy mindenkoron megmutathassuk, itt akarunk élni. A színpadon elsőként a házigazdák Pakó András Férfidalcsoportja lépett fel, majd egymást követték a Székelyföldi férfidalárdák, időnként táncos betétekkel is gazdagítva a műsort, mely zárásként három közösen elénekelt nótával ért véget. „Semmi különlegeset nem csináltunk, csak Sylvester Lajos, Szabó József János hadtörténész és mások üzenetét meghallgatva igyekeztünk a múltból a jövőbe egy lépést tenni” – mondta érdeklődésünkre Ágoston József. „Hiszen minden Székelyföldi faluban ott vannak a szép emlékművek, de mint itt, Csernátonban is, moszatosak-mohásak, a ’48-as, az első és második világháború áldozatainak ráfaragott nevei a kopottságtól alig olvashatóak, virág március 15-én és jó esetben még halottak napján kerül talapzatukra: felejtjük emléküket, holott hősök voltak, védték a hazát, illő hát, hogy minden alkalmat megragadva fejet hajtsunk emlékük előtt. És ha nincs külön alkalom, hát teremtünk: ez az egyik oka, amiért a huszár- és katonanóta-találkozó létrejött” – magyarázza Ágoston József. „De nem mellékes az sem, hogy ezeket a dalokat – a regrutabálok megszűntével – egyre kevesebben és egyre ritkábban énekelik, pedig zenei kincsünk részei. Nemzeti kultúránk átörökítése, hagyományaink őrzése viszont kötelességünk” – fogalmazott Ágoston József. Váry O. Péter Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. szeptember 8.Népművészeti tábort rendeztek ÉrmellékenAugusztus 29.–szeptember 2. között tartották az I. Érmelléki Népművészeti Tábort Székelyhídon Palczert Judith és Kovács Ágnes, a Székelyhídi Gyermek Jézus Otthon vezetője szervezésében. A rendezvény az érmelléki népviseletet, táncelemeket, szokásokat, hagyományokat és a régió jellegzetességeit próbálta felkutatni, összefoglalni, feleleveníteni, bemutatni, és továbbadni a mai nemzedéknek. A tábor helyszíne a Székelyhídi Gyermek Jézus Szabadidő és Sportközpont és a helyi strand volt. Bihari és érmelléki táncokat mutatott be a Debreceni Népi Együttes táncosa, Herc Vilmos és csapata, a talpalávalót a diószegi Bakator zenekar szolgáltatta. Óvodás korú gyerekek és nagyobbak is vígan tanulták az érmelléki táncokat. A tánctanulás mellett a résztvevők megismerkedhettek népi játékokkal is a létavértesi Rozsnyai Gyűjtemény munkatársai által, és néprajzi előadásokat hallhattak az Érmellékről. Régi viseletek, tárgyak, fényképek is kiállításra kerültek, így Gavrucza Tibor nyugalmazott érmelléki református lelkész és festőművész festményei is. Kedden délután dr. Kéri Gáspár érmelléki néprajzgyűjtő Érmelléki értékeink megőrzése címmel tartott kiselőadást a csokalyi Fórián Andreával, aki az Érmelléki Értéktár weboldal készítője (www.ermelleki-ertektar.hu). Ez a honlap egy olyan projekt keretében jött létre, amelynek célja az Érmellék értékeinek felkutatása, gondozása és megőrzése az utókor számára. Szerdán dr. Szabó József diószegi helytörténész Történelmi érdekességek az Érmellékről címmel tartott izgalmas expozét Nagy Katalin néprajzkutatóval. Csütörtök délután a Rozmaring együttes fellépésé tette igazán érdekessé a tábort a rendezvény végén, és akinek kedve volt hozzá, a citerákat is kipróbálhatta. Énekelt Barta Renáta, citerán kísérte Bertalan Attila. Minden este ízletes vacsora után táncházzal zárult a nap. Emellett volt slambucfőzés, daltanulás, késő estig tartó mulatság. A tábor utolsó napján, pénteken a gyerekek bemutatták, mit tanultak a hét folyamán. Ezután élőzenés táncmulatságra került sor a Bakator népzenei együttessel, ami egész héten át biztosította a talpalávalót. Ezúton szeretnék a szervezők megköszönni mindenkinek a sok segítséget, e szép cél érdekében való együttműködést a Székelyhídi Baba-Mama Körnek, a Gyermek Jézus Otthonnak, a Gyermek Jézus Szabadidő és Sportközpontnak, illetve Székelyhíd város és a környék támogató lakóinak. Tatai István Reggeli Újság (Nagyvárad) 2016. szeptember 19.Közös stratégiák menténHétfőn a magyarországi Komádiban, a városházán tanácskoztak a Bihar és Hajdú-Bihar megyei önkormányzatok, illetve a királyhágómelléki és a tiszántúli református egyházkerületek vezetői. Közös stratégiákról és folytonos együtt gondolkodásról állapodtak meg szeptember 19-én a komádi városházán a Bihar és Hajdú-Bihar megyei önkormányzatok, valamint a királyhágómelléki és tiszántúli református egyházkerületek vezetői. Már maga a helyszínválasztás is emblematikus volt, hiszen ezen a településen született Sulyok István, a KREK első püspöke. A tanácskozáson jelen volt Pásztor Sándor, Bihar megye tanácselnöke, Csűry István, a KREK püspöke, Pajna Zoltán és Bulcsu László, a Hajdú- Bihar megyei közgyűlés elnöke, illetve egyik alelnöke, Szabó József, Bihar megye menedzsere, Dénes István, a KREK generális direktora, valamint Tóth Ferenc komádipolgármester. A terítéken főleg szociális, oktatási és egészségügyi témák voltak. A megbeszélés utáni sajtótájékoztatón Pajna Zoltán kiemelte, hogy olyan stratégiai irányelvekre fókuszáltak, mely a térségfejlesztést, az itt élő emberek életkörülményeinek javítását, különféle problémáik kezelését szolgálják, melyek például az elöregedés, a munkanélküliség, a szociális ellátás, az egészségügy, az oktatás vagy a közbiztonság. Egyetértettek abban: közös célnak tekintik az INTERREG V-A , vagyis a Románia-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program 2014-2020 kiírásának közös megpályázását úgy, hogy a nemzeti költségvetések forráslehetőségeiről sem feledkeznek meg. Úgy fogalmazott: egy olyan rendszer kiépítésére törekednek, melyben az állandó egyeztetések révén egymást erősítve együttműködő partnerként nyilvánulnak meg, összehangolt fejlesztések által az infrastrukturális, az egészségügyi és a szociális területeken. Az Erdély Online kérdésére válaszolva később elmondta: az Európai Unió a két ország négy-négy érintett határ menti megyéje számára összesen 239 millió euró értékben biztosít forrásokat az említett RO-HU-program keretében. Ezeknek a fele kiemelt jelentőségű stratégiai projekt, a többi pedig kisebb méretű, nyílt közbeszerzési eljárás által megpályázható úgy, hogy teret biztosít a civil szervezetek, az egyházak, az önkormányzatok és a nonprofit kft.-k közti együttműködésre. A konkrét útmutatók ugyan kicsit késnek, de addig is dolgozni kell azon, hogy egyértelmű üzenetek fogalmazódjanak meg. Közös eseménynaptár Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke annak fontosságát nyomatékosította, hogy az egyházi és más társadalmi szervezetek, a közintézmények közös erőfeszítéseket tegyenek annak érdekében, hogy az itt élő lakosok jól érezzék magukat, és ne vágyódjanak el. Arra is kitért, megállapodtak abban, hogy egyeztetik a két térség egyházi és világi eseménynaptárait, hiszen 2017-ben két jelentős évforduló is lesz: a reformáció megjelenésének 500. évfordulója, valamint 450 éve annak, hogy 1567-ben a debreceni zsinat szentesítette a kálvinista fordulatot. Véleménye szerint ugyanakkor az összeegyeztetett rendezvénykalendáriumok újabb piaci lehetőségeket is generálhatnak. Elindult például az egyeztetés arra nézve, hogy egyházi szinten az északkeleti megyékben sikerrel megvalósított középkori templomok útja programot Biharban is gyakorlatba ültessék, világi téren pedig segítséget lehetne nyújtani a kistermelőknek ahhoz, hogy tájjellegű produktumaikkal bekapcsolódjanak, számukra például a Református Szeretetszolgálat az egyháztáji vásáraival biztosíthatna új megnyilvánulási helyszíneket. Csűry István királyhágómelléki református püspök is fontosnak nevezte a közös gondok felleltározását, különös tekintettel arra, hogy 2017 az említett református évfordulók miatt úgymond a megújuló ember éve kellene legyen. Kiemeltnek nevezte a szociális helyzet javítását, hiszen, mint mondta a német diakónia és a svájci szervezetek által nyújtott támogatáson kívül lényeges az is, a két szomszédos térség jól megértse egymást. Örömmel nyugtázta, hogy a magyarországiak érdeklődésüket és megértésüket fejezték ki a kórházépítési projekt iránt is, nem csupán mint önálló egészségügyi intézményre gondolva erre, hanem a diakóniai szeretetszolgálat profi hátterű munkavégzését is szem előtt tartva. Pásztor Sándor szerint az uniós pénzek felhasználása nem elég hatékony, ezért is fontos az együttműködés, hogy az ebben rejlő lehetőségek jobban ki legyenek használva. Bejelentette: megpróbálja tágítani a kört, hogy a szintén magyar vezetésű Szatmár megyét is bevonja az együttműködésbe, első lépésként a szociális programokba. Arról is beszélt: egy közös munkacsoport felállításáról is döntöttek, így a következő, novemberben a KREK székházában megtartandó tanácskozáson már konkrétumokról is szó eshet. Emellett szorgalmazni fogja a román kormánynál, hogy mihamarabb nyissa meg azt a tíz határátkelőt, melyek már közel öt éve elkészültek, de még mindig nem lettek felavatva. Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro 2016. szeptember 23.„A maximumot kaptam az élettől…”Interjú a 85. születésnapját ünneplő dr. Uray Zoltánnal – Mind a vívásban, mind a szakmámban a maximumot kaptam az élettől. Fiatal fejjel, sportolóként bejárhattam a világot, munkámban pedig megint óriási szerencsém volt, mert olyan emberekkel kerültem kapcsolatba, akiktől rengeteget tanultam. Igaz ugyan, hogy nem lettem orvos, de megvolt a lehetőségem arra, hogy orvosokkal dolgozzam együtt. Annyi remek emberrel találkoztam, annyi jót, barátságot és segítséget kaptam, ami miatt nagyon szerencsésnek érzem magam – vallja dr. Uray Zoltán sugárbiológus, olimpikon, a román tőrvívó válogatott egykori tagja, aki ma 85 éves. Beszélgetésünk során arról faggattuk a tudományos és sportteljesítményeiről jól ismert Kolozsvári kutatót, hogy kikre emlékezik vissza szívesen, kiknek volt meghatározó szerepe életútja, szakmai pályafutása alakulásában. – A német elemibe írattak be 1938-ban, amely nagyon szigorú iskolának számított. Jó volt indulásnak, fegyelmet, pontosságot tanulhattam. Ebből az időszakból a Szabó-házapárra emlékszem vissza szívesen, akik hihetetlenül jó pedagógusok voltak. Szép emléket őrzök az elemi iskoláról egészen a negyedik osztályig, amikor azonban lecserélték a régi tanárokat, tanítókat fiatal, jól beszervezett hitleristákra. Szerencsére Horthy Miklós megmentett, hozott egy rendeletet 42-ben, hogy a magyar és román gyerekek csak magyar vagy román tannyelvű iskolákban tanulhatnak. A negyedik elemi végén átkerültem a Református Kollégiumba, ahol remek tanáraim voltak. A fiatalabbakkal, főképp a biológusokkal, kémikusokkal később jó barátságba kerültem. Olyan emberekkel, mint Árkossy Sándor, Nagy Géza, Szabó József és Szabó Zsigmond. Mindig az egészségügyben akartam dolgozni, az volt az álmom, hogy orvos lehessek. Fel is vettek a Marosvásárhelyi orvosi egyetemre, de néhány hónap múlva életbe lépett egy rendelet, amely szerint a kulák és kisiparos gyermekeket el kell tanácsolni. Édesapámnak akkor 8-10 embert foglalkoztató asztalos üzeme volt, ezért kizsákmányolóként kezelték, engem pedig kirúgtak az orvosiról. Ekkor tértem vissza Kolozsvárra. Nagyon sok szerencsés fordulatot köszönhetek a vívásnak, sikereimnek. Akkor például a Kolozsvári egyetemi sportklub főnöke segített bekerülni a Bolyai Egyetem természettudományi karára. Később ugyancsak a vívókat nagyra értékelő főnököm révén kerültem Holán Tibor radiológus professzorhoz, aki 1959-ben létrehozta Kolozsváron a Nukleáris Orvosgyógyászati Laboratóriumot, amelynek 27 évesen a legfiatalabb munkatársa voltam. A Kolozsvári onkológiai intézetben összehasonlíthatatlanul jobb munkalehetőségek voltak, ezért ott szerettem volna dolgozni. Holán professzor döntésemet jól fogadta, csak egy kikötése volt, hogy tanítsak be valakit magam helyett. Így került helyemre Imre István tehetséges biológus, aki fél év alatt beletanult a szakmába, én pedig továbbálltam. Imre István most ment nyugdíjba a stockholmi Karolinska Egyetemről. Az onkológián töltött munkaéveim alatt nekem is volt lehetőségem stockholmi ösztöndíj megpályázására. A Karolinksán dolgoztam egy évet, majd később egy félévet szintén sugárgenetika szakterületen. Az onkológián is hihetetlenül jó közösség alakult ki. Bár Ion Chirichuţă, az akkor igazgató egy diktátor volt, mindig kiállt az embereiért. Nagyon sokat körmöltünk, rendszeresen tájékozódtunk a Kolozsvári egyetem könyvtárában fellelhető külföldi tudományos folyóiratokból, a nagyvilágban elért kutatási eredményekről. Az idegrendszerre ható gyógyszerek sugárbetegség elleni hatékonyságát vizsgáltam, akkor ezzel senki nem foglalkozott. Az onkológia mellett volt az ideggyógyászat, ahol az egyik barátom dolgozott. Neki szóltam, hogy valami új gyógyszerekkel való kísérletezés érdekelne. Akkor jelentek meg az antidepresszív gyógyszerek, olyan sikerem volt a tesztelésükkel, amit álmomban sem gondoltam volna. Az antidepresszánsokkal kezelt besugarazott egerek 50-60 százaléka megbetegedett majd felgyógyult, míg a gyógyszerrel nem kezelt állatok belepusztultak a halálos sugárdózisba. Később Lazányi Endre híres genetikus is hozzám fordult azzal a feltételezéssel, hogy a szulfamidok egy csoportja sugárvédő. Ezt is leteszteltük és sikerrel jártunk. Meg kell mondanom, nagyon sok szerencse kell mindenhez, nem elég a szorgalom és a kitartó munka. DÉZSI ILDIKÓ Szabadság (Kolozsvár) 2016. szeptember 28.Burkolt ellenkampány, avagy a lavírozás arcátlan technikájaKét héttel ezelőtt az Érmelléki Kiskereki Betyárfesztivál első napján értekezlet-dömping tombolt csupa olyan uniót fényező és népszavazás ellen agitáló témakörben, mint Az Európai Unió fontossága, Európa jövője tőlem függ, Euroszkepticizmus és annak következményei, Tolerancia és kölcsönös elfogadás, Demokratikus szerepvállalás és állampolgári részvétel Európában, A sztereotípia megbélyegzést eredményez. A 25 ezer eurós falunapi expozékban Szabó Ödön Bihar megyei parlamenti képviselő és Szabó József frissen kinevezett megyemenedzser értekezett. Tették mindezt a magyarországi kényszerbetelepítés ellen kiírt népszavazás előtt három héttel. Majd pár napra rá Markó Béla, az RMDSZ fő megmondóembere „magánvéleményként” fejtette ki az ultraballiberális Népszavának, hogy egyáltalán nincs meggyőződve arról, hogy a menekültkérdés érinti-e az erdélyi magyarokat vagy sem. „Ebben a történetben a legszomorúbb az a zsigeri kampány, az a felelőtlen gyűlöletkeltés, amit a plakátokon is látni, televízióban vagy rádióban is hallani” – fogalmaz Markó, aki köztudottan még ma is marionettfiguraként mozgatja – a román titkosszolgálatokat felügyelő Verestóy Attila szenátorral karöltve – az erdélyi magyar képviselet frontembereit. Tegnap már úgy „fordította” Markót a pesti Soros-média, hogy „nem szerencsés a határon túli magyarok szavazati joga”, talán vissza is kellene venni tőlük a magyar állampolgárságot és az azzal járó jogokat. A hazai aláfestést pedig a Transindex és a Maszol biztosítja az október 2-i kvótareferendum ellenzőinek, mely internetes portálok szintén RMDSZ-kézen vannak. Az előbbieket megfejelve az egyik, Szabó Ödön befolyása alatt álló Nagyváradi napilap Ellenkampány indult Erdélyben címmel – Október 2-án az emberség a tét alcímmel közöl propagandaanyagot, amit a Ne népszavazz! nevű, magyarul helyesen nem tudó, arctalan Facebook-csoport kampányaként népszerűsít, miközben megyeszerte minden RMDSZ-irodában gyűjtik a levélszavazatokat, és látványosan hirdetik, hogy „mi sem kérünk a migránsokból”. Ezzel párhuzamosan minden városban megjelentek a szavazást ellenző plakátok is, ugyancsak névtelen terítőkkel. A „szövetség” eme tudathasadásos állapota kissé emlékeztet a 2014-es romániai elnökválasztásra, amikor az RMDSZ hivatalosan nem támogatta egyik jelöltet sem, közben Victor Pontát népszerűsítő tulipános-rózsás szocialista plakátok és molinók tucatjai jelentek meg az éjszaka leple alatt szerte Erdélyben. A kvótareferendum, illetve a Kárpát-medenceében élő magyarok jövőjének, valamint az egymás iránt érzett felelősségnek ilyesfajta elpolitizálása a hazai parlamenti választások előtt érdekes megközelítése a nemzetpolitikának. Markónak és társainak a szocialista megfelelési kényszere, a jól szervezett és jól álcázott FIDESZ ellenes aknamunkája már rég nem tabutéma az erdélyi magyarok tudatában, még akkor sem, ha arctalan csoportok mögé rejtik is azokat. De sebaj, a parlamenti választások előtt a kereszténydemokrata Semjén Zsolt újra belovagol majd fehér lovon Székelyföldre, Gyurcsány Ferencék meg minden bizonnyal ismét kiköhögik a júdáspénz rájuk eső részét. Szóval tudnak lavírozni az RMDSZ-es „okos fiúk”. És tudnak röhögni a magyar kormányon is, amelyet továbbra is a megszokott kényszerhelyzetben tartanak majd. Mert akár öt százalék alatt, akár öt százalék felett, ők mAradnak a „magyar” politikai tényező Erdélyben. Sütő Éva itthon.ma//szerintunk 2016. október 6.Bibó Erzsébet, az elfelejtett nagyasszonyA sepsiszentgyörgyi Magyar Állami Tanítóképző Intézet épületét, amelynek akkori igazgatója Zayzonné Stöger Adél volt, 1919-ben elvette a román állam. A tantestület egy része elhagyta az országot, a másik részét a Református Székely Mikó Kollégium fogadta be a tanulókkal együtt. Így történhetett meg, hogy az 1919–20-as tanévtől a fiúgimnázium mellett tanítóképző, polgári fiú- és leányiskola is volt. A fiúgimnázium tagozataként a négyosztályos polgári leányiskola (későbbi leánygimnázium) működött a Magyar Királyi Állami Polgári Leányiskola jogutódjaként. Ennek a tagozatnak az élére nevezték ki 1924 januárjában Bibó Erzsébetet, aki Jancsó Gábor fiúiskolai igazgatót váltotta fel, mivel a törvények nem engedélyezték, hogy férfi álljon a leányiskola élén. Húsz éven át vezette Böske néni az intézetet, szerzett elismerést a nőnevelés terén. Karöltve Csutak Vilmossal, a Fiúgimnázium rektor-igazgatójával síkra szállt a leányképzés ügyéért. Mivel a felettes tanügyi szervek kifogást emeltek, amiért a fiúk és a lányok egy épületben tanulnak, mindent latba vetett, hogy különálló iskolaépületet teremtsen a lányoktatás számára. A különálló épület létrehozásának gondolatát Csutak Vilmos 1925-ben terjesztette a kollégium tanári nagygyűlése elé, és a városi tanácshoz fordul ennek érdekében. Kemény szervezőmunka következett: elvi engedélyeztetés Bukarestben, felhívás a megye lakosságához az anyagi támogatás érdekében. Az anyagi fedezet megteremtése után Kós Károly építész jóvoltából elkészült az új iskola épületének terve, és 1927-ben már áll is az Ujjvárossy-kertben az új épület, a kicsi Mikó (a mai Kós Károly szakközépiskola), majd 1935-ben mögötte szintén Kós Károly tervei alapján az internátus. Ezen tetteivel Csutak Vilmos beírta magát a mai Mikes Kelemen Főgimnázium történetébe. A tanulólétszám növekedésével az új épület már nem volt elegendő, ezért használták a Székely Tanalap (a mai C. Brâncuşi-iskola) épületét, valamint a Kriza János utca sarkán álló, ma is használt kicsi Mikest. Ezek az évek voltak az iskola történetében a vándorlás kezdetei. De semmi sem törhette meg a tantestület és igazgatója fáradságot nem ismerő munkáját. Olyan nagyszerű pedagógusokat jegyezhetünk ebből az időből, mint Zakariás Erzsébet (későbbi igazgató), Seprődi Anna, akik szívvel-lélekkel álltak Bibó Erzsébet mellé nemes hivatásuk teljesítésében. De ki is volt Bibó Erzsébet, mindenki Böske nénije? Csombordon született 1885. október 19-én. A család barátosi eredetű. Iskoláit Hódmezővásárhelyen, Nagyváradon az Orsolyák Intézetében végezte, majd Győrben tanítói oklevelet szerzett. Milyen érdekes. Itt Pálmai Lenke tanítványa volt, akinek később utódja lesz. 1907-ben Budapesten magyar nyelv és irodalomból és történelemből tanári oklevelet szerzett. Pályafutását Baróton kezdi meg, majd Segesvár, Rimaszombat, a bácskai Kula következett. 1918 őszén kerül Sepsiszentgyörgyre a polgári leányiskolához, 1924 januárjában nevezik ki az iskola igazgatójának. Új megbízatása kezdetén fő feladatának a lányoktatást szolgáló megfelelő iskolaépület létrehozását tartotta. Ezt sikerült elérni a fent vázolt körülmények között. Igazgatói tevékenysége nem szorítkozott csupán az épületkérdés megoldására. Mindenki Böske nénije nagyszerű, de szigorú pedagógus volt, élményszerű órákat tartott, ezért is szerették növendékei. Kollégái tisztelték demokratikus vezetési módszereiért. Igényességét, pontosságát és következetes vezetési eljárásait a felsőbb szervek által hátrahagyott jegyzőkönyvek is igazolják. Ő volt, aki kezdeményezte a leányiskola főgimnáziummá való fejlesztését (ami Zakariás Erzsébet igazgatósága alatt vált jogerőssé). A tanárokon kívül nagy hozzáértéssel tanított színdarabokat (fiatal korában a színészet felé is kacsingatott) diákjainak, de a felnőtteknek is. Nevelői tevékenysége mellett mintegy két évtizeden át a Székely Nemzeti Múzeum könyvtárosa, az Erdélyi Református Egyházkerület Nőszövetségének alelnöke. 1971 februárjában bensőséges ünnepségre került sor az akkori 2. számú középiskolában, majd 1995 novemberében a szemerjai templomban. Az 1971-es találkozón még részt vett Böske néni is. Ez volt az utolsó találkozása volt iskolájával. Beszédében hangsúlyozta, hogy ,,tanító ne legyen az, akiben nincs hivatásszerűség, és nem szereti a gyermekeket...”, és hogy belső adottság szükséges a tanítósághoz. Az ünnepség kezdeményezője – úgy, mint az 1995-ös hálaadó ünnepségnek is – Kelemen József, az iskola egykori tanára és igazgatója volt. Kelemen József köszöntőjében (1971) így jellemezte Böske néni: ,,Életét sohasem szennyezte be az öncélúság, a lelkiismeretlenség, a becstelenség, az igazságtalanság, a rosszindulat.” Szemét mindig a közérdeken tartotta, munkaerejét annak szolgálatába állította, erre serkentvén másokat is. Sokatmondó néhai Szabó József uzoni református lelkipásztor ,,értékelése”: ,,Sokszor elmondta: mindig a boldog családi élet után vágyódtam, nem adatott meg nekem, de nem panaszkodom, családom volt az iskola, gyermekeim a tanítványaim, s örömöm az ifjúság nevelése.” Pályafutásának 40 évéből huszonkilencet töltött az iskola szolgálatában. 1971. május 22-én halt meg. Sírja a szemerjai régi református temetőben található, 1989-ben aligazgatóként kezdeményeztem az akkori líceum építészeti szakosztályai és a Megyei Építészeti Vállalat anyagi támogatásával felújítását. Emléke legyen áldott halálának 45. évfordulóján is! Jancsó Árpád Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. január 23.Úti beszámoló a Don-kanyarból, a 74. évfordulónSzemélyes élményeken alapuló úti beszámolóval emlékezett a Don-kanyarban vívott harcokra dr.Lippai Péter ezredes pénteken este Diószegen, a 74. évforduló alkalmából. A helyszínen a mai napig vannak újratemetések, a temetőket példásan rendben tartják. A magyar hadtörténelem legszomorúbb, legtragikusabb napjainak nevezik a Don-kanyarban volt csatát, mely 1943. január 12-én kezdődött meg, amikor a Vörös Hadsereg megkezdte előrenyomulását. A 74. évforduló adott alkalmat arra a megemlékezésre, melyre Mados Attila diószegi polgármester szerint azért volt szükség, mert keveset beszélünk az eseményről, a fiatalabb generáció éppen keveset tud róla, holott hozzájárulhat identitástudatunk erősítéséhez. A helyi RMDSZ-szervezet és a Gróf Széchenyi István Huszárszázad szervezésében létrejött eseményen pákozdi (Fejér megye) vendégeket köszönthettek. Elsőként a testvértelepülés polgármestere, Takács János kapott szót, aki kifejtette: kegyelettel kell emlékezzük áldozatainkra, emlékük erősítse bennünk a tudatot, hogy egy ősi nép tagjai vagyunk. Nagyon megfázott… A diószegi előadás szükségességének ötlete 2013-ban fogalmazódott meg, amikor érmelléki küldöttség járt Pákozdon, illetve az ottani katonai emlékparkban. Utóbbi ügyvezetője, dr.Görög István ny.ezredes, a Don-kanyarbeli csata apropóján felelevenítette: édesapja túlélte azt, ám sosem beszélt róla, illetve sosem panaszkodott életében semmire, ám mindig nagyon fázott, ebből sejtette családja, hogy “előzőleg valahol nagyon megfázhatott”. Az ezredest ez is ösztökélte a harcok emlékeinek kutatására, a Pákozdi Katonai Emlékparkban pedig nem csak azt mutatják be, hogy mi történt, hanem azt is, hogy mi lehetett volna. Mindezt egy olyan mai világban, amikor egyesek szerint nem csak katonai szolgálatra nincs szükség, de még a haza fogalmát is kétségbe vonják… Hat nap A továbbiakban Pásztor Sándor megyei tanácselnök előbb szólt azokról az időkről, amikor szervezni kezdték a doberdói emléktúrákat, melyek során a pákozdiakkal is kapcsolatba kerültek, majd bemutatta a hallgatóságnak azt a rajta kívüli további négy magyar megyei tanácselnököt, akik belső-erdélyi polgármesterek társaságában aznap Bihar megyei körúton tartózkodtak. Szabó Ödön képviselő azt emelte ki, hogy az utóbbi években sikerült vagy helyrehozni vagy létrehozni emlékhelyeket. Hozzátette: hasonló célra a továbbiakban is ki kell használni a forrásokat, erre lesz is alkalom, hiszen számos jelentős évforduló lesz ebben az esztendőben is. Dr.Szabó József helyi helytörténész a II. világháború helyi vonatkozásairól szólt röviden, említést téve a Nagyürögd és Ottomány között húzódott Károly-védvonalról, megjegyezve, hogy a szűkebb térséget csak “kisebb csetepaték” érintették. Mindezek után kezdődött csak maga az előadás, melynek elején dr.Lippai Péter ezredes tisztázta: nem egy hagyományos értekezés következik a Don-kanyari eseményekről, hanem egy képes “úti beszámoló” egy oda szervezett 6 napos tanulmányútról. Ennek alapját az a terv képezte, hogy teremtsenek korabeli rádióösszeköttetést a Don-kanyar és a budai vár között. Emlékek a folyóparton Az utazást részletekbe menően megismerhettük a Kijevben és Moszkvában szerzett benyomásoktól kezdve a helyszíneken tapasztaltakig. A képeken elénk tárultak az egykori hídfőállások: Scsucsje, Korotojak, Puhovo, Rudkino, Sztarozsovoje, korabeli fotók mai megfelelői megközelítőleg vagy pontosan ugyanabból a szögből. Az előadó egyebek mellett kiemelte: akkor érintette meg igazán a történelem, amikor az ott Tisza méretű Don partja mentén találtak szinte érintetlen állásokat és holmikat, melyek még mintha a néhai magyar katonák érintését is őrizték volna. Ugyanis telis-tele van manapság is a Don partja töltényhüvelyekkel, gránátmaradékokkal, de akár tábori ágyak rozsdás vázaival is, ilyen holmikból a közeli falvak iskoláiban kisebb-nagyobb kiállítások vannak. Sőt, a mai napig vannak újratemetések is, amikor földi maradványok kerülnek elő egykori rögtönzött sírokból. Apropó, sírok: az előadó tapasztalta, hogy rendben tartják a temetőket, függetlenül attól, hogy milyen nemzetiségű katonák nyugszanak a hantok alatt. 39. gyalogezred Az előadás során érezhető volt a katonai szakértelem, hiszen hadászati szempontból is kiértékelte a látottakat dr.Lippai Péter, illetve minden látott harcászati eszköznek pontosan tudta a nevét, számát, gyártási és származási helyét, ezzel is bizonyítva a téma iránti elkötelezettségét. Zárásként azt is megtudtuk, hogy az oroszokkal manapság sem jó viccelni: egy plakát szerint például a vasút rongálásáért manapság is kényszermunka jár…Az előadás után szót kapott még Kiss Róbert zászlós, aki elkötelezett kutatója az egykori debreceni cs. és kir. 39. gyalogezred történetének, melybe az Érmelléken is soroztak, éppen ezért kérte (és kéri ez úton is) azok jelentkezését, akiknek családjában bármilyen vonatkozó dokumentum, fotó fellelhető (elérhetősége is további információ található a 39gyalogezred.hu internetes oldalon). Az esemény zárásaként a házigazdák minden résztvevőt vacsorával vártak. Rencz Csaba erdon.ro 2017. március 23.Gyászol a Szigligeti SzínházÚjra gyászlobogó leng a Szigligeti Színház művészbejárója fölött. Az erdélyi magyar színjátszás kimagasló egyéniségének elhunytát hirdeti. Csíky Ibolya színművésznő e világból való eltávozása borított ismét gyászba bennünket, kollégákat, s velünk együtt a színházszerető kedves váradi közönséget. Április 9-én lett volna 72 éves. Nagy fájdalmunkra nem érte meg. A Mindenek Rendezője elszólította rajongásig imádott kedves családja és alázattal szolgált színháza, közönsége köréből. Életpálya 1969-ben került Nagyváradra, s azóta élete utolsó pillanatáig jelen volt városunk színházi életében. Kolozsváron született szegény munkáscsaládban. Édesanyja egyedül nevelte és taníttatta. A híres Stúdió Színházban ismerkedett meg a színjátszással, mely rabul ejtette. Innen került a marosvásárhelyi főiskolára, majd Nagyváradra. Rövidesen a rendezők, a kollégák és a közönség kedvence lett. Istenáldotta tehetsége, különös szépsége, megjelenése, bársonyos lírai hangja, nőiessége rabul ejtette nemcsak Nagyvárad, de egész Erdély színházszerető közönségét. A televízió révén, amelyben sokat énekelt, oda is eljutott, ahová a színháznak nem sikerült. Országos hírnévre tett szert. Híre nemsokára az anyaországba is eljutott. Tehetsége mellett lenyűgöző egyénisége révén tisztelettel és szeretettel vették körül rajongói, szerettei, kollégái. Színházunknak csak dicsőséget szerzett. A kolozsvári lány rövid időn belül nagyváradivá vált. Jól érezte itt magát, különösen miután családot alapított, s két reményteli gyermekkel ajándékozta meg egyre zsugorodó magyarságunkat. Több mint 100 szerep Színpadon szinte mindent eljátszott a magyar és világirodalom drámai és vígjátéki szerepei közül, amit színházunk bemutatott. 48 éves váradi pályája során több mint 100 szerepet játszott. Nem feledkezhetünk meg a szerepek szerepéről sem: Éváról Az ember tragédiájában, amit kedvenc rendezőjétől, Szabó Józseftől kapott, s ami színészi pályájának egyik csúcsa volt. Elismerés és szeretet Most már csak az emlékkel maradunk. Csíky Ibolya nem boldogít minket többé brilliáns tehetségével. Művészi nagyságáról kitüntetései tanúskodnak. Elsőként kapta meg Erdélyben a Szentgyörgyi István-díjat, az EMKE kimagasló díját, a Poór Lili-díjat, a magyar állam pedig a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével tisztelte meg a nagyváradi magyar színjátszás 200 éves évfordulója alkalmával. Számára a legnagyobb díj a közönség szeretete és ragaszkodása volt, amely végigkísérte tüneményes pályáját. Vigasztaljon bennünket, hogy szinte élete végéig köztünk lehetett, elárasztva bennünket anyai szeretetének melegével. Mindnyájan, akik ismertük, akik megperzselődtünk tehetségének kisugárzó lángjában, kedves egyéniségét örökre a szívünk mélyébe zárjuk. Élete, művészete, a színpad és közönség iránti ragaszkodása, szeretete, tisztelete példaként lebeghet előttünk, míg szolgáljuk Thália porlepte, megszaggatott, de mindig újrafoltozott, újramosott aranyköpönyegének varázserejét, isteni géniuszát. A boldog feltámadás reményében kívánunk örök nyugodalmat, drága Ibike! A Szigligeti Színház egész közössége nevében Hajdu Géza erdon.ro 2017. április 22.Az idei tavasz leghidegebb reggele volt CsíkszeredábanMínusz 9 Celsius-fokos hőmérsékletet mértek szombaton, április 22-én reggel Csíkszeredában. Ez volt az idei tavasz leghidegebb reggele. Paşol Adrian, a nagyszebeni regionális meteorológiai központ munkatársa az AGERPRES hírügynökséget arról tájékoztatta, hogy a mínusz 9 Celsius-fokos értéket hajnali 4 és 5 óra között mérték, utána már fokozatosan kezdett nőni a levegő hőmérséklete. A többi Hargita megyei városban is hideg volt szombat reggel: Székelyudvarhelyen és Gyergyóalfaluban mínusz 4, Maroshévízen mínusz 3, a Bucsin-tetőn mínusz 5 Celsius-fokot mutatott a hőmérő. Adrian Paşol szerint a következő napokban enyhülés következik, jövő hét közepén már az évszak sokévi átlagának megfelelő hőmérséklet valószínű. Török Jenő, a Hargita megyei mezőgazdasági igazgatóság vezetője arról számolt be az AGERPRES hírügynökségnek, hogy a hideg elsősorban a rügyező és virágzó gyümölcsfákat sújtotta, a megye legfontosabb mezőgazdasági terményének számító burgonyát viszont nem befolyásolta. Szabó József ornitológus, a székelyudvarhelyi Otus természetvédő egyesület szakembere arról tájékoztatott, hogy a hideg leginkább a rovarokkal táplálkozó madarakra, többek közt a fecskékre nézve jelent életveszélyt, mert a kis testű madarak a hóban nem találnak táplálékot, és rövid időn belül elpusztulhatnak. A nagyobb testű madarak, mint például a gólyák, jobban tűrik a hideget, de a táplálék hiánya az ő életüket is veszélyezteti. Az ornitológus azt tanácsolja azoknak, akik földre hullott madarakat találnak, hogy vigyék meleg helyre, tegyék bélelt dobozba, etessék és az idő felmelegedéséig ne engedjék szabadon, mert így jó esélyei vannak a madárnak a túlélésre. Hargita megyében 1978-ban mérték a legalacsonyabb hőmérsékletet áprilisban: mínusz 14,4 Celsius-fokot. A maximális értéket 2012 áprilisában jegyezték, ekkor 28,8 Celsius-fokot mutattak Csíkban hőmérők. (agerpres) Transindex.ro 2017. június 9.Továbbra sincs engedély a többi Kolozsvár-tábláraTovábbra sem lehet tudni, mikor helyezik ki a többi háromnyelvű helységnévtáblát Kolozsvár bejáratainál – derült ki Oláh Emese RMDSZ-es alpolgármester tegnapi sajtótájékoztatóján, amelyen Vákár Istvánnal, a megyei tanács alelnökével, illetve Antal Gézával, a Kolozs megyei RMDSZ ügyvezető elnökével az elmúlt egy év önkormányzati munkáját értékelték ki. Az alpolgármester a legnagyobb sikernek egyértelműen a szászfenesi bejáratnál kihelyezett háromnyelvű helységnévtáblát tartja, amelyen magyarul is feltüntették Kolozsvár nevét. Reméli, hogy Kisbács, Apahida és Erdőfelek határában is hamarosan kikerülnek a táblák, a megyei útigazgatóság azonban még mindig nem bocsátotta ki a szükséges engedélyeket. A szászfenesi tábla kihelyezésére azért kerülhetett sor, mert az a telek a város tulajdonában van, ez leegyszerűsítette a folyamatot. A Kolozsvár-táblákkal kapcsolatban elhangzott: a hivatal messze túllépte az engedély kibocsátására megállapított 30 napos határidőt, a válasz azonban még várat magára. Mindennek – úgy tűnik – semmilyen következménye nincs Romániában. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) és az RMDSZ közti helyi megállapodás sorsát feszegető újságírói kérdésre Oláh Emese elmondta: a tábla kihelyezése elsősorban a civil kezdeményezésnek köszönhető, amely peres útra vitte az ügyet, sajnos nem a politikai alkuknak. Vákár István, a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke szerint vannak települések, ahol működik a PNL–RMDSZ koalíció, más helyeken viszont nem. Lásd Szászfenest, ahol az egyezmény megkötésének másnapján árulás történt, ezért nem lett RMDSZ-es alpolgármestere a községnek. Ami viszont a megyét illeti, Vákár szerint Alin Tişe liberális tanácselnök részéről megvan az együttműködési készség. Kolozs megyében több olyan település van, ahol a hatályban levő közigazgatási törvény értelmében magyarul is ki kell írni a helység és a közintézmények nevét, erre azonban nem mindenhol került sor. A megyei RMDSZ most azt vizsgálja, hogy az itt élő magyar közösségek élnek-e ezzel a jogukkal, sok esetben nemcsak a politikai akaraton múlik a dolog, hanem mulasztásról van szó. A felmérésről szóló tájékoztatást ígérik. Gyalui vizet Szilágyságba Az elmúlt egy év megvalósításait illetően Oláh Emese elmondta: a rendelkezésre álló 10 millió lejes keretből 1,5 millió lejjel magyar rendezvényeket támogat a kolozsvári önkormányzat. Továbbra is kiemelt rendezvénynek számít a Kolozsvári Magyar Napok, amelyre 410 ezer lejt különítettek el. Ezentúl is prioritást jelent a magyar bölcsődei csoportok beindítása. Tavaly sikerült egy magyar tagozatot létrehozni, idén egy monostori és egy Donát negyedi bölcsődében tervezik ugyanezt, ez utóbbi esetében azonban kivitelezési gondok merültek fel. Az alpolgármester beszélt az önkormányzat azon igyekezetéről, hogy lépést tartson az új kommunikációs és technológiai vívmányokkal. Amint arról lapunk is tudósított, beindították a My Cluj nevű applikációt, amely segítségével a polgárok elküldhetik panaszaikat a városházára. Tervezik az online kereskedelmi engedélyek kibocsátását, illetve a szabad parkolóhelyekről tájékoztató aplikáció létrehozását. Vákár István, a megyei tanács alelnöke beszélt a Kolozs-Szilágy megyei vízprojektről, amely 300 millió euró értékű befektetés, célja, a gyalui vizet elvezetni Szilágy megyébe. Ez sok község számára nagy jelentőséggel bír, hiszen többen is rácsatlakozhatnak erre a vízhálózatra. Vákár elmondta: kiemelten foglalkoznak az ipari parkok, kórházak, a reptér fejlesztésével, és beszélt az egyházi és kulturális támogatásokról is. Megemlítette a filharmónia helyzetét, az alkalmazottak bérköveteléseit úgy sikerült abszolválni, hogy nem kellett személyzetet elbocsátani. Boldogító igen magyarul Aranyosgyéresen is Antal Géza, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének ügyvezető elnöke részletesen ismertette a megye azon településeinek megvalósításait, ahol az önkormányzatban RMDSZ-es frakció működik. Több településen sikerült óvodát, iskolát felújítani, játszóteret, focipályát létrehozni. Elmondta: a közigazgatásban dolgozók bérének növekedése, amelyről a parlament szerdán határozott, az önkormányzati munka minőségének javulásához vezet, hiszen felkészült szakemberek számára is vonzóvá teszi ezt a munkakört. Fontosnak nevezte a szamosújvári magyar iskola beindítását, és azt is, hogy Aranyosgyéresen – közel száz év után – ismét került magyar a város vezetésébe Szabó Róbert RMDSZ-es alpolgármester személyében. Ezáltal – mondta – itt is lehetőség nyílik például arra, hogy a házasságkötésre magyar nyelven kerüljön sor. Megtudtuk: Harasztos liberális polgármestere lemondott, a községet néhány napja Szabó József RMDSZ-es alpolgármester vezeti. A kormánynak 90 napon belül időközi választásokat kell szerveznie. Antal viccesen hozzátette: addig is bebizonyíthatjuk, hogy magyar ember is tud tisztességes munkát végezni. Szabadság (Kolozsvár) 2017. augusztus 16.Ahol a csendet hallani lehet (Bita a Mezőföld peremén)Bita a felső-háromszéki Mezőföld déli részén, de földrajzi, különösen időjárási szempontból annyira fontos ún. Rétyi-szorulat előterében helyezkedik el. Magyarán annyit jelent, hogy ezt a kis falucskát télvíz idején jobban telibe kapja a mindent megfagyasztó Nemere, hamarabb kipergeli a már kikelt kenyérgabonát, amelyről elsöpörte a hótakarót. Ha valaki tanulmányt szeretne írni arról, hogy miképpen tartja fenn magát a jelenlegi körülmények között is egy háromszéki falu, akkor annak Bitára kellene mennie. „Sok szempontból jól van ez így nekünk – mondták –, Réty községközpontnak ránk is gondja van!” Két vízfolyás szorításában Van, amikor árvíztől kell félni, a Feketeügytől és a Kovászna vizétől, de ha leapad, letisztul, van, amiből inniuk a marháknak, megtartja a kutakban a vízszintet. Valóban csendes ez a maréknyi falu. Hallod-e, te, mekkora itt a csend?! – mondják gyakran. Mindenki ismer mindenkit, hamar terjed a hír, és ennek van egy nagyon fontos hozadéka, ez tartja a mi kis falvainkban az erkölcsöt, a viselkedési szabályokat, egyszóval: „ügyelj, te, hát mit mond a falu!?” E sorok írója évente keresi fel Bitát riportútjain. Nem hírközpont a helybeli ABC, de Csákány Jolánka mindig szeretettel fogad, s jelzi, történt-e valami, hová érdemes menni. Reggel a tejcsarnokba a tejjel együtt a hírek, a szenzációk is eljutnak, de amikor a tehéncsorda estefelé jövöget haza a közeli rétről, amikor a gazda várja kolompoló jószágát, hallani lehet a csendet. Itt mindenki elfárad esetére, jólesik a meleg vacsora, és a csend is, mert az itteni embernek mindenért meg kell dolgoznia, s így születhetett Bitán a szállóige: a csendet is meg kell kapálni! Szabó Ernő földmegmunkáló mezőgépész régi ismerősünk. Egy idő óta a rétyi községi tanács tagjaként minden mozdulatát-rezdülését ismeri szülőfalujának. Reggeliben már kicsalta homlokára a verejtéket a kánikulai napsütés. Ügyelő szemével az arató-cséplőt figyeli, nagy nap ez számára: kezdődik az aratás. Hozzá hasonló, gépekkel dolgozó mezőgépész van még vagy féltucatnyi a faluban. Ez a szerencséje annak a földbirtokkal rendelkező idősebb rétegnek, amelynek fizikai ereje fogytán, de még részesülhetnek a szülők által megszerzett és megtartó földterületek áldásaiból. – Ma az én búzámat kezdem aratni – mondta Szabó Ernő –, igazi aratóidőben vagyunk. Annyi ideje azonban kerül, hogy szólhasson faluja életéről is. – Egyébként nekünk, termelőknek nincsen okunk panaszra. Elég szép a határ – kezdte. – Az aszály egy keveset már ártott, főleg a legelőkön érződik ez. Baj, mert a falunak még elég szép az állatállománya, 130 körül ingadozik az állatlétszám. A tejet – szerencsénkre – elhordja a Covalact. Az aratásnak jó most a száraz idő, a kapásoknak kevésbé. Jól indultunk tavasszal, nem túlzok, ha azt mondom, hogy mindenféléből olyan közepes hozamra lehet számítani. Repcét is vetett bérelt földön a határban a Timate Kft. Szabó Ernőre bízta a zömében református faluközösség az eklézsia gondnoki teendőit is. A hívek már azt is megszokták, hogy az utóbbi időben Bitán gyakran váltogatják egymást a lelkészek. Egyik alig szokja meg, továbbmegy, jön a másik, „annak is ki kell járnia a bitai előiskolát!” Csak az egyházi nyilvántartás a megmondója annak, hogy melyik lelkész mennyit szolgált a faluban, az azonban biztos, hogy aki évtizedekig tette kötelességét, azt ma is emlegetik a helybeliek. Ezért esik gyakran szó Demeter Antalról (1885–1952), aki 45 évig szolgálta a falu gyülekezetét, kultúrházat építtetett, megírta a falu és az egyházközség történetét a nemrég elhunyt Váncsa Dezső tiszteletesről. „Menjenek-jöjjenek – hangoztatják mindig –, mi mindenkit szeretettel fogadunk. Bárkit kérdezhetnek, a bitai eklézsiát minden pap szerette!” Igazi orbaiszéki falu ez: van dicsőséges múltja, történelme és maroknyi jeles szülötte is, akikre méltán lehetnek büszkék. Kicsi falu tömör múlttal, de fogyva is jelene van – Kezdjük a jelennel. Melyek a legfontosabb hírei? – Jó hírem van, mert polgármesterünk megnyert egy kormányprogramos pályázatot, amelynek alapjaiból leaszfaltozzák a falu bekötőútját 1,2 km hosszúságban, amely majdnem felér az iskoláig, és egy teljesen új hidat építenek Bita bejáratához a Feketeügyre. Öröm ez az egész falu számára. Ivóvizünk van, mert rácsatlakoztattak a rétyi vezetékes hálózatra. Szennyvízhálózatunk is megépült, a derítőállomás a Besenyő-patak völgyében van. Anyagi okok miatt még nem tud minden család fürdőszobát építtetni, pedig ez lenne egyik feltétele annak, hogy itt is beindulhasson a jövedelmet hozó falusi turizmus, márpedig ezt a falut a csendért és a házi bioélelmiszerért igazán sokan felkereshetnék. Dombora Lehel polgármester arról tájékoztatott: eddig 17 bitai család jelentette be, hogy rácsatlakozna a csatornarendszerre, ez azonban nagyon kevés, és akadálya lehet a működtetésének. Sajnos, nem működik a helybeli borvízkút, a tavalyi erős téli fagy miatt meghibásodott a vízválasztó berendezés, édes vízzel keveredik a savanyú, szakember és pénz szükségeltetik, hogy újra borvizes falu lehessen Bita. Az a tény, hogy itt 104 m mélységben találták meg a borvízréteget, azt bizonyítja, hogy az egész Felső-Háromszéki-medence mélystruktúrájában jelen van a szénsavas ásványvíz. Eklézsia és szellemi kincs – Mi a feladata pillanatnyilag az egyházgondnok Szabó Ernőnek? – A 230 lelkes Bita lakóinak zöme református. Templomunk rendben van, gyülekezeti termünk is, most jóváhagytak egy állást a harangozónknak. A nyárra terveztük a lelkészi lakás udvarán levő melléképületek teljes renoválását. Megalapozott tehát a főhatóság felé tett kérésünk, miszerint nekünk ismét lelkészre van szükségünk. Pillanatnyilag Dénes László Levente egerpataki lelkipásztor szolgál be hozzánk. Az 1567. évi összeírásban Bita csupán 5 kapuval szerepelt, de neve – írásos formában – már 1556-ban megjelent a Székely Oklevéltár és Szabó T. Attila adatai szerint. A közösség csak a XVIII. században építtetett magának templomot. Erre utalnak a nevezett század elejéről keltezett kegyszerei és egy elpusztult régi harangja is. Az 1848–49-es szabadságharc hőseinek és a Bajkó család áldozatainak emlékkopját állítottak a templom előterében. A nemrég meghalt Szabó Jenő bátyánk faragta, aki minden jónak akarója volt. A bitai világháborús áldozatoknak is emléket állítottak a templombelsőben. „Szép szavú” harangjukat a híres aradi Hőnig cég öntötte 1914-ben. Kiterjedt család a Szabó família. Ebből származott a fametsző és grafikus Gy. Szabó Béla (1905–1985) is. Itt ringatták bölcsőjét bitai Bajkó Lajosnak (1830–1985), a szabadságharc honvédszázadosának, naplóírónak. Bajkó nevű család ma is él itt, sőt, Bajkók utcanév is van a faluban. Bajkó Lajosnak Barót főterén állítottak emléket, porai ott pihennek az azóta felszámolt régi temetőben. Bitai Szabó András szintén a falu szülötte volt, műfordítással foglalkozott, tanára volt a Székelyudvarhelyi Református Kollégiumnak. Nagy szolgálatot tett a jelennek néhai Szabó István kézdivásárhelyi tanár is, aki Adalékok Bita falutörténetéhez című, 2005-ben megjelent munkájában közölte a veszendő helytörténeti adatokat és a kiváló helytörténész, dr. Nagy Lajos rétyi orvos Bitáról szóló írását is. Különös érdeklődésre tarthat számot – mint turisztikai érdekesség – a falu déli határában, a Kovászna vize közelében fekvő, Balaton nevű „feneketlen tó”, amely nem más, mint egy egykori meandertó (ökörszarvtó). Az említett két vízfolyás árterületének köszönhetően, bár utóbb a mocsaras területeket lecsapolták, Bitán aránylag mindig több fehér gólya fészkel, mint máshol. Temetőjében monumentális fenyők őrzik a magyar millennium emlékét. Telepítette bitai Szabó Ignác, aki Bitán született az 1800-as években. Édesapjának, idős Szabó Józsefnek négy gyermeke volt: József, Kálmán, Zsuzsa és Ignác. A kiegyezés utáni polgári fellendülés hatására két gyermekét indította el a tudás útján. Ignác a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban érettségizett, majd Selmecbányán szerzett erdőmérnöki diplomát. Pályáját a Nagyszeben környéki erdőmérnökségen kezdte. Rövid idő után Görgénybe helyezték. Itt széles körű, szakszerű erdőtelepítést végzett, amelynek az első világháború gyászos következményei vetettek véget. Trianon után áttelepedett Magyarországra. Nyugdíjazásáig erdőmérnökként dolgozott a Bakonyban, majd haláláig Hatvanban gazdálkodott. Kisgyörgy Zoltán / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. szeptember 12.Beszámoló a XXIII. Partiumi Honismereti KonferenciárólA Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság 2017. szeptember 1–3. között Nagyváradon szervezte meg a XXIII. honismereti konferenciáját, a Partiumi Keresztény Egyetem új épületének amfiteátrumában. A regisztráció alatt mindenki megkapta a 2-es számú Partium lapunkat, amely a konferencián elhangzó előadásokat tartalmazza. Az ünnepélyes megnyitó a Szózat eléneklésével kezdődött. Ezt követően ökumenikus áhítatot tartott Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke és Fodor József, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség általános helynöke. A résztvevőket köszöntötte Dukrét Géza, a PBMET elnöke. A házigazdák nevében dr. Pálfi József, az egyetem rektora köszöntötte a konferenciát, kifejtette, hogy a két intézménynek közös célkitűzései vannak, közöttük a Partium és a Bánság értékeinek felkutatása és megismertetése. Ennek érdekében a PKE és a PBMET együttműködési szerződést írt alá. Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke kihangsúlyozta, hogy minden ilyen rendezvényt, ahol megnyilvánulhatunk, támogatni kell. Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar Megyei Szervezetének ügyvezető elnöke elmondta, hogy az egyesület egyik értéke ennek a térségnek, hiszen ha nem lennének feltárva a helyi értékek, akkor azok már nem is lennének. Igazi műhelyt hoztak létre az itt folyó kutatómunka érdekében. Gaál György, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság (KLMT) elnöke szerint az egyesület által elvégzett munka maradandó értéke a magyar művelődéstörténetnek. Ráday Mihály, a Város- és Faluvédők Szövetségének elnöke szerint nagyon fontos megóvni épített örökségünket. Utalva az egyesület könyvkiadására, fontosnak tartja, hogy a feltárt helytörténeti anyagok könyvekben megjelenjenek, mert így biztosan hozzáférhetők. Wanek Ferenc az Erdélyi Múzeum Egyesület nevében üdvözölte a konferenciát, sok sikert kívánva. Révász Gizella, a Határon Túli Magyar Emlékhelyekért Alapítvány elnöke boldognak érezte magát, hogy itt lehet, mert sokat tanult az egyesülettől. Kállai Irén, a Berettyó Kulturális Központ igazgatója, kifejtette, hogy régi kapcsolatai vannak az egyesülettel, közös tevékenységek szervezésében és a könyvkiadásban. A konferenciát még megtisztelte jelenlétével Széphegyi László, a Város és Faluvédők Szövetségének alelnöke, Fehér József, a Kazinczy Ferenc Társaság elnöke, Kiss Endre József, a Kazinczy Ferenc Társaság titkára, dr. Dénes Zoltán kanonok, egyetemi docens, Millisits Máté, a Budapesti Városvédő Egyesület elnöke, Sárkány Viola, a Bocskai István Szövetség elnöke, Dukrét Lajos, a Háromszéki Erdélyi Kárpát Egyesület elnöke, Balazsi József, Érsemjén polgármestere. A köszöntések után átadtuk az idei Fényes Elek-díjakat: Berecz Gábor, az aradi Kölcsey Egyesület elnöke és Gaál György, a KLMT elnöke kapta meg. Az ünnepség után a plenáris ülés következett. A konferencia témái a következők voltak: Szent László éve, a Reformáció ötszáz éves ünnepe, Nagy személyiségeink emlékezete. Meghallgattuk Bélfenyéri Tamást, Fugyivásárhely, Szent László törvénykönyveiről. Dr. Pálfi József érdekes előadást tartott a Váradi Bibliáról. Olasz Angéla (Arad), a Kárpát-medencében található Szent László-emlékeket ismertette, vetített képes előadásban. Délután dr. Csorba Csaba (Sátoraljaújhely) A keresztény vallás változásai térben és időben című értekezését ismertette, a kereszténység több mint kétezer évének eseményeibe nyújtott betekintést. Szekernyés János (Temesvár) A protestantizmus kezdetei a Temesközben című nagy ívű ismertetőjét hallgathattuk meg. Dr. Dénes Zoltán atya a levéltári kutatások kimeríthetetlenségéről beszélt a Szent László emlékei Biharban című, rendkívül érdekes előadásában. Kifejtette, hogy a váradi vár nemzeti emlékhely, ahol királyaink vannak eltemetve. Deák József (Borossebes) I. Zsigmond király életéről és szerepéről beszélt. Ezután könyvbemutató következett: Fazekas Lóránd Egy nemesi család évszázadai. A Böszörményiek Szatmárban című könyvét Kiss Kálmán (Túrterebes) ismertette. Itt említem meg, hogy a Podmaniczky-díjas Kósa Pál, a Várak, kastélyok, templomok folyóirat főszerkesztője, számos folyóiratot hozott ajándékba. Ezután a közgyűlés következett, amelyen az elnök és a területi elnökök rövid beszámolót tartottak. Majd a következő problémákat tárgyalták meg: a következő év kutatási témái, javaslatok a jövő évi programba, a következő konferencia helyszíne, székhely a Partiumi Keresztény Egyetemen, majd díszokleveleket adtunk át a nyolcvanon felüli tagtársainknak. Este fellépett a Csillagocska néptánccsoport, fergeteges előadást tartva. Majd meghallgattuk Meleg Vilmos színművész szívhez szóló előadóestjét. Szombat délelőtt a következő előadások hangzottak el: Mihálka Nándor (Nagyvárad) vetített képes előadásában a váradi várban történt ásatások történetét, a középkori székesegyház építéstörténetét ismertette. Mivel Arany-évet is ünneplünk, két előadás hangzott el: Nagy Aranka (Nagyvárad) Arany János családja, Ujj János (Arad) az aradi Kölcsey Egyesület emlékezése Arany János halálakor. Ezután dr. Vajda Sándor, (Borosjenő) Perecsényi Nagy László író, költő életét és munkásságát ismertette, aki Nagyváradon született, s korának egyik polihisztora volt. Dáné Tibor Kálmán, a Művelődés folyóirat főszerkesztője bemutatta a legújabb lapszámokat. Ezután Millisits Máté, Budapestről, Europa Nostra-díjas, Műemléki felújítások a Kárpát-medencében című kiállítását nyitotta meg. Kávészünet után Kiss Endre József (Sárospatak) A reformáció Közép-Európában című előadását hallhattuk meg, majd Kupán Árpád (Nagyvárad) az egyházépítő és szervező Sulyok István püspök áldozatos tevékenységét ismertette. Pásztai Ottó (Nagyvárad) az András család híres személyiségeinek munkásságát mutatta be. A kétszáz éve született Irinyi Jánosról, a tudósról Makai Zoltán (Nagyvárad) értekezett. Dr. Szabó József, bihardiószegi helytörténész az Érmellék szőlészetének és borászatának apostolait mutatta be. Messik Miklós, a budapesti Magyar Emlékek a Világban Egyesület elnöke Széchenyi-emlékek nyomában a Partiumban című, vetített képes előadását tekinthettük meg. Délután két előadást hallgattunk meg: Vallasek István (Kolozsvár) Toró Tibor atomfizikus élete és munkássága, Komáromi Ernő (Nagyvárad) Szántói Komáromi János élete és munkássága. Ezután Mihálka Nándor muzeológus vezetésével meglátogattuk a nemrég restaurált váradi vár részeit, a Vármúzeumot. Közben megkoszorúztuk Arany János szobrát. Este Dalolj velünk címen, magyar nótákat énekeltünk. Vasárnap a Fekete-Körös-völgyének műemléktemplomaival és népművészetével ismerkedtek a résztvevők. Magyarremetén megcsodáltuk a nemrég restaurált 13. századi műemlék templomot. Itt található a Partiumban egyedül álló Szent László-legenda falfestményei. Belényesben meglátogattuk a római katolikus templomot, amely 1752-ben épült. Ezután megkoszorúztuk Köröstárkányban a mártírok és hősi halottak emlékművét. Várasfenesen megcsodáltuk a Vura család tájházát, amelyben megőrizték a család régi népviseletét, régi tárgyait. Itt épült fel Györffy István néprajztudós emlékterme. Az ő tevékenységéről, a Fekete-Körös-völgyi kutatómunkájáról Dukrét Géza tartott előadást. Körutunkat Nagyszalonta megismerésével zártuk. Dánielisz Endre ny. tanár, helytörténész bemutatta a szoborparkot, a református templomot, az Arany-portát, Sinka István és Zilahy Lajos szülőházát, végül a Csonka-toronyban lévő Arany János Emlékmúzeumot. A konferenciát támogatta a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Bihar Megyei Szociális és Közösségfejlesztési Igazgatóság, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség, valamint az RMDSZ és Communitas Alapítvány. Dukrét Géza / Reggeli Újság (Nagyvárad) 2017. december 5.Fehéregyházának csak Petőfi vanSzabó József, a Petőfi Egyesület elnöke tájékoztatott a legutóbbi magyar szórványnapi rendezvényekről, a Petőfi Egyesület, a Gaudeamus Alapítvány és a Kikerics Kulturális Egylet közös szervezésében. Az eseményen Szegedi László, az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktora tartott előadást a szórványról, majd a sárospataki 8kor színház előadása és a segesvári Kikerics együttes táncműsora következett. Az idén már csak kisebb rendezvényeket terveznek, csupán „egyesületi berkekben”. A két legfontosabb rendezvény, amit az egyesület szervez, a Petőfi-ünnepség, illetve a magyar szórvány napja, de a március 15-i ünnepségeket is a Petőfi Egyesület szervezi. Sikeres az együttműködés mind a Gaudea- mus Alapítvánnyal, mind a Kikerics Kulturális Egylettel, de, mint mondta, „sajnos fogyunk, és örülünk, ha össze tudunk gyűlni. Sokszor nem is érdemes külön tartani rendezvényt. A pénz kevés, a Petőfi-ünnepséget a Comunitas Alapítvány is támogatta korábban, de az utóbbi időben csak a megyei tanácsra számíthatunk”. Szabó József a múzeum gondnoka is, problémák vannak ott is, ami érződik a látogatottságon. „A kiállításunk most már felnőttkorba lépett, 18 éves. Jó, hogy állandó kiállítás, de azért időnként ezeket is cserélni kell. Újabb kiállításra már volt is elképzelés, mert amikor diákokat hoznak el, sokszor a Wi-Fi-jelszón kívül más nem is érdekli őket. Ilyen a világ most, ehhez a világhoz kellene közelebb kerülni. A nyáron voltam Kiskőrösön, ahol egy csodálatos János vitéz kiállítás nyílt meg, hatalmas összegbe is került, nos, annak az épületnek az emeletén interaktív játékok vannak a magyar történelemről, Petőfiről, ami nemcsak a gyerekeket, de a felnőtt embert is megfogja. Nálunk is ez kellene, de a kivitelezésében az anyagiak akadályoznak. Új tetőzetre lenne szükség – nem győzöm a cserepeket dugdosni –, gyakorlatilag a plafontól a tetőig mindent ki kellene cserélni. Pénz nincs, próbálok finanszírozást keresni, talán sikerül. Csak azzal érvelek, hogy Fehéregyháza az Petőfi, mert Fehéregyházának sajnos más nincs”. Népújság (Marosvásárhely) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
